2014. 08. 07., csütörtök, 07:54
A várható felhőszakadás miatt tizenöt megyére, köztük Somogyra és a fővárosra ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Csütörtökön tehát ismét elázhatunk.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez csütörtök reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, hogy a várható felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében, valamint Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken ismét számítani lehet arra, hogy egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
A meteorológiai szolgálat közlése szerint a Kisalföld és az Alpokalja kivételével csütörtökön is többfelé lehet zivatar az országban. Elsőként ott, ahol délelőtt hosszabb időre kisüt a nap. Eleinte elszórtan, majd délután délen, délkeleten, később már az ország keleti felén is sok helyen várható zápor, zivatar.
A zivatarokat villámlás mellett jellemzően továbbra is felhőszakadás kísérheti, amely során lokálisan nagy mennyiségű (általában 20-50, néhol 50 milliméternél is több) csapadék hullhat.Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 23-30 Celsius-fok között valószínű, keleten lesz a melegebb. Késő este 18-23 fok közötti hőmérséklet várható.