azonosítás A virágpor a méz alkotóeleme

2014. 04. 17., csütörtök, 06:37

A képviselők szerdán támogatták az Európa Tanáccsal már informálisan leegyeztetett szabályokat, amelyek a méz természetes alkotóelemeként határozzák meg a virágport, nem pedig külön összetevőként.

Ennek az a következménye, hogy a génmódosított növényből származó virágport csak akkor kell feltüntetni a méz címkéjén, ha 0,9 százaléknál nagyobb arányban van jelen a mézben.„Nagyon örülök, hogy győzött a józan ész a mai szavazáson. A virágpor ugyanis nem a méz „összetevőjeˮ, és örülök, hogy ez a téveszme nem jelenik meg az uniós szabályzásban. Már 2011 óta bizonytalanság övezi a mézek felcímkézését, és most végre helyreáll a szektorban a jogbiztonságˮ - mondta a témáért felelős brit konzervatív-reformer képviselő, Julie Girling. A jelentését 283 szavazattal, 248 ellenszavazat és 45 tartózkodás mellett fogadták el a plenárison.

A mézben 0,9 százaléknál nagyobb arányú génkezelt pollentartalom feltüntetéseA méz természetes alkotóelemeként elfogadott virágporra a címkézésre vonatkozó uniós szabályok érvényesek. Ezek kimondják, hogy a génkezelt szervezetről akkor kell a címkén beszámolni, ha azt a méz (és nem a virágpor) 0,9 százaléknál nagyobb arányban tartalmazza.

A jelenlegi szabályzás nem mondja ki egyértelműen, hogy a virágpor a méz összetevője vagy sem. Az Európai Bíróság egy 2011. szeptemberi döntésében a pollent a méz összetevőjeként definiálta, ezáltal arra kötelezte a termelőket, hogy a virágport a méz összetevői közt tüntessék fel a termék címkéjén. A Bizottság által javasolt és a Parlament által támogatott szabályok szerint azonban a virágpor a méz természetes alkotóeleme, nem pedig külön összetevő.

Ezeket olvasta már?