2014. 03. 12., szerda, 08:49
Húsz Somogy és Tolna megyei településen kezdődhetnek el európai uniós támogatással ivóvízminőség-javító beruházások - tájékoztatta a Dél-Dunántúli Régió Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás az MTI-t.
A társulás 21 pályázatot nyújtott be 34 település programjának támogatására, és eddig tíz projektre kötöttek támogatási szerződést, amelyek összértéke 2,7 milliárd forint. Ordas Péter, a társulás munkaszervezetének vezetője elmondta: jelenleg a kivitelezők kiválasztása van folyamatban, az érintett falvakban egy-másfél hónapon belül átadják a munkaterületet. Az ütemterv szerint 2014-ben fejeződnek be a munkák, majd hathónapos próbaüzem után zárulnak a projektek.
A 34 település ivóvízminőség-javító programjának költsége meghaladja a hatmilliárd forintot - jegyezte meg. A szervezet közlése szerint Somogyban első körben Torvajon, Lullán, Somogydöröcskén, Bonnyán, Kisgyalánban, Fonóban, Göllén, Büssün, Patalomban, Tengődön és Kányában kezdődhetnek el a fejlesztések.A települések többségében a nyersvíz ammóniumtartalma haladja meg a határértéket, de Göllén például a nitrit-, Patalomban pedig az arzéntartalom is magasabb a megengedettnél.
A munkák során főként új vízkezelési rendszereket építenek ki vagy a meglévő teljes cseréjét hajtják végre, több községben pedig helyi, új mélyfúrású kút vagy a szomszédos település vízbázisa biztosítja majd az egészséges ivóvizet.