2014. 02. 12., szerda, 16:02
Tavaly több mint 5 ezerrel kevesebb bűncselekmény történt Somogy megyében 2012-höz képest, és javultak a felderítettségi mutatók is – egyebek mellett ez is elhangzott a megyei rendőr-főkapitány szerdai évértékelőjén.
Piros Attila dandártábornok, megyei főkapitány elmondta: 2013-ban mintegy 13.400 bűncselekmény történt Somogyban, több mint 5 ezerrel kevesebb, mint két éve. A felderítettség ugyanakkor javult: míg 2012-ben a bűnesetek 31, tavaly már 38 százalékában zárult eredményesen a nyomozás. Ami a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények számát illeti, tavaly Siófokon volt a legmagasabb, több mint 6 ezer, Kaposváron 3761.
Piros Attila ennek kapcsán kiemelte: mindent meg kell tenni, hogy fokozzuk a bíróságok elé állítást, ennek érdekében is „24 órás” rendőrség működik.
A balesetek száma némileg emelkedett 2013-ban, de az országos átlag alatt van. A halálos balesetek száma is nőtt: 2012-ben 17-en, 2013-ban 19-en haltak meg az utakon. A legfőbb baleseti ok egyébként a gyorshajtás volt.
- Az adatok is azt mutatják, hogy Somogyban rend van, alapvetően erős a közbiztonság, az állampolgárok visszajelzései is azt igazolják. Amíg viszont van sértett és áldozat, nekünk van tennivalónk – fogalmazott a főkapitány.
Piros Attila beszámolt arról is, hogy egy tavalyi létszámbővítésnek köszönhetően csaknem 50 körzeti megbízottal több teljesít szolgálatot a megyében, így már több mint 200-an vannak. A hónap végén pedig 27 rendőrtisztet avatnak, 15 a siófoki, 6 a fonyódi, ugyancsak 6 pedig a marcali kapitányságon teljesít majd szolgálatot.