2014. 01. 29., szerda, 08:42
A havazás ugyan a délelőtti órákban megszűnt, de csütörtökre ónos esőt jeleznek előre. Elég egy kevés eső és néhány perc alatt tükörsima jégpáncél vonja be a felszínt. Mindenki vigyázzon magára az utakon!
19:52: Egy kis összegzés, még a hétvégéről
Somogy megyében a hétvégén összesen 63 eseménynél 16 önkéntes tűzoltó egyesület teljesített szolgálatot. Legtöbb esetben, 48 alkalommal bajbajutott gépjárműveket és azok utasait kellett menteni. A havas, jeges úton balestet szenvedett polgárokon 16 alkalommal segítettek többek között a szentbalázsi, balatonkeresztúri, fonyódi, kéthelyi, somogyvári, mikei, balatonboglári és polgárdi önkéntesek. Több esetben kellett elakadt tehergépjárműveket, buszokat vontatni, az árokból csőrlő segítségével kiemelni, talpra állítani. Ezt a műveletet legtöbbször a Kötél Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentős Egyesület tagjai hajtották végre mintegy 31 alkalommal.
A megye déli és nyugati részén a kidőlt fák adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemmel együttműködési megállapodást kötött önkéntes egységeknek. A hó súlyától a közútra, vasúti sínekre és felsővezetékekre dőlt fák eltávolítását 13 helyszínen végezték Berzence, Görgeteg, Lábod, Segesd, Szulok, Nagybajom és Kadarkút települések önkéntesei. Egy-egy esetben pedig személymentésnél és tűzesetnél működtek közre a megye önkéntes tűzoltói.
16:33: A mai napon mintegy 80 tonna síkosságmentesítő anyagot szórtak ki a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. munkatársai a városban. Összesen 100 órát dolgoztak késő délutánig. Az autóbuszok által használt közlekedési vonalak mind feketék, a másod- és harmadrendű utakról igyekeznek a megolvadt hóréteget letolni, a jégbordát feltörni. A buszmegállók takarításával végeztek, jelenleg a lakótelepeken és a meredek útszakaszokon dolgoznak. Ezt folytatják éjszaka is, és a járdákat is folyamatosan tisztítják tovább.
14:18: Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki Somogy megye területére.
Az előrejelzés szerint Somogy megyében is ónos esőre lehet számítani, ami a téli időszakban a síkosság legalattomosabb fajtáját okozza. Elég egy kevés eső és néhány perc alatt tükörsima jégpáncél vonja be a felszínt. Ezért arra kérik a lakosságot, ha azt észlelik, hogy a hőmérséklet fagypont alatti és az eső esik, akkor fokozottabb körültekintéssel és óvatossággal közlekedjenek, mind gyalogosan, mind gépjárművel! Lehetőség szerint senki ne induljon útnak, hiszen esőben jobban csúsznak a kerekek, megnő a féktávolság, a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget, lefagyott útfelületen pedig tovább fokozódik. A jeges-havas úton romlik a menetstabilitás. Ráadásul a téli, csúszós aszfalt legnagyobb veszélye, hogy sokszor nem látszik, hogy az út csak vizes, vagy tényleg lefagyott.
10:49: Elakadt buszt ment a KÖTÉL a szentjakabi fordulónál.
10:24: Úgy néz ki, már csak egy-két kóbor hópihe nehezíti meg ezt a napot. Ha lesz új infónk, természetesen közöljük, addig mindenki nyugodjon meg, és hógolyózzon egy jót! :)
10:14: Helyzetkép a somogyi utakról a megyei katasztrófavédelemtől
Útra dőlt fa eltávolításához és árokbacsúszott személygépjárművek, kamionok mentéséhez riasztották január 29-én, a reggeli órákban a megye tűzoltó egységeit.
Barcs és Darány között a 6-os úton egy kidőlt akácfa zárta el a forgalmat. A barcsi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrész segítségével negyed órán belül elhárították az akadályt, a járművek 5 óra 10 perctől zavartalanul haladhatnak az érintett szakaszon. A reggeli órákban Kaposfüred és Toponár között, majd Kaposváron a Pázmány Péter utcában, valamint Kadarkút és Mike között is személyautó csúszott az árokba. A tűzoltók mindhárom járművet drótkötél segítségével kivontatták, majd folytathatták útjukat. Egyik eset során sem történt személyi sérülés.
Kéthely külterületén, a 68-as főút somogyszentpáli elágazójánál egy nyerges vontató csúszott árokba, a jármű mentésére a marcali tűzoltók két járművel és a Kéthelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület négy fővel vonult. A műszaki mentés idejére, rövid ideig teljes útzár volt érvényben. 9 órától zavartalanul lehet közlekedni az érintett szakaszon is.
A Kötél Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesületet is riasztották szerda reggel. A Szigetvári utcában és a Jutai úton elakadt kamionok műszaki mentését végezték az önkéntes tűzoltók.
Ismét felhívják a lakosság figyelmét, aki útnak indul csak a téli időjárási viszonyoknak megfelelően felkészített járművel tegye azt. (A járműben legyen kisebb hólapát, hólánc, jégkaparó, meleg felsőruházat, vastag kesztyű, takaró, vontatókötél, elakadásjelző, gyógyszer, mobiltelefon, némi élelem, innivaló.)
A készenléti szolgálatok által üzemeltetett segélyhívó számok a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. Amennyiben bajba kerülnek, vagy tudomásuk van arról, hogy valakinek segítségre van szüksége, hívják az ismert 112-es (általános segélyhívó), illetve 107 –es (rendőrség) vagy 105-ös (katasztrófavédelem) segélyhívó számokat.
Havazás, hóvihar esetén folyamatosan kísérjék figyelemmel a katasztrófavédelem közleményeit: az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook oldalán, illetve a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság oldalán közzétett információkat is.
9:29: A Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. tájékoztatása szerint a hajnali havazás nem okozott gondot, mivel az utakat folyamatosan felsózták. A mellékutakon egy újfajta érdesítő anyaggal próbálkoznak. Ennek az a célja, hogy a letaposott havat fellazítsa, így a só könnyebben kifejti hatását még a rendkívüli hideg ellenére is. A Városgondnoksággal szorosan együttműködve mintegy 70 emberrel tudják a járdákat takarítani. A nagy hideg miatt a letaposott havat szinte úgy kell feltörni.
Csak a tegnapi nap közel 80 tonna síkosságmentesítő anyagot szórtak ki. Síkosságmentesítő anyagból folyamatos az utánpótlás, a szezonra lekötött mennyiség rendelkezésre áll. A KVG Zrt. munkatársai és gépei egész éjjel folyamatosan dolgoztak a városban, és jelenleg is ezt teszik. Eddig 3-4 centi hó esett Kaposváron - tudtuk meg Oláh Miklós szolgáltatási igazgatótól.
9: 09: A Jutai úton elakadt kamiont húzott ki a Kötél Egyesület a hóból - tudtuk meg Bázelné Mihályka Szabina megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. A Magyar Közút takarítja az utakat, köztük az M7-est is, a katasztrófavédelem pedig ellenőrzi. A szerv figyelmeztet: az autósok vigyázzanak a csúszós utakon!
8: 41: Az autópályák közül az M6-os és az M60-as Baranya és Tolna megyei szakaszán havas – ezek az autópálya szakaszok koncessziós kezelésben vannak, nem társaságunk üzemelteti -, az M7-esen pedig a Balaton melletti szakaszon latyakos, hókásás a burkolat. A társaság 93 üzemmérnökségén továbbra is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában látja el a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, ugyanakkor továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig minden esetben tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról!
Az Útinform szolgálat munkatársai a hivatalos Facebook és Twitter oldalainkon továbbra is folyamatosan osztanak meg útállapotokról szóló összesítéseket, emellett a rendkívüli közlekedési eseményekről (balesetek, lezárások stb.) a www.utinform.hu weboldalon is informálódhatnak a közlekedők, diszpécsereink elérhetőségeit szintén ezen az oldalon érhetik el.