segítség Újabb családtámogatások januártól

2013. 12. 30., hétfő, 09:46

Újabb családtámogatások vehetők igénybe januártól. A kormány még novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után.

Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer mintegy 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre. A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait. 

A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet. A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.

A gyed extrát több százan vehetik igénybe Somogyban is - derült ki Gelencsér Attila parlamenti képviselő és Juhász Tibor kormánymegbízott közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján.

Ezeket olvasta már?