jótanácsok A szén-monoxid-mérgezés elkerülhető!

2013. 12. 19., csütörtök, 09:40

A fűtési szezon kezdetétől csaknem naponta beszámol a sajtó szén-monoxid-mérgezéssel járó balesetekről. A tragédiák elkerülhetők, ha a gázkészülékeket karbantartják és az égéstermék elvezetése is biztosított. Néhány jótanács következik.

co mérgezés

A mérgezések oka szinte kivétel nélkül az üzemeltetett gázkészülékek ellenőrzésének és karbantartásának a hiánya, a készülékhez csatlakoztatott égéstermék elvezető rendszer nem megfelelő állapota, alkalmatlansága, illetve az elégtelen levegő-utánpótlás. Néhány fontos szabály betartásával a fűtési szezonban nagy számban előforduló szén-monoxid-mérgezések elkerülhetőek.

A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, de belégzése már kis mennyiségben is halálos mérgezést okozhat. Ezért fontos figyelni a legelső tünetekre. Ha valaki émelygést, fejfájást tapasztal, azonnal szellőztessen, zárja el a gázkészüléket, forduljon orvoshoz, majd szakemberrel vizsgáltassa felül gázellátását, illetve a kéményét.

Legfontosabb lépések a szén-monoxid-mérgezés megelőzése érdekében:

Gázkészülékei ellenőrzését, karbantartását rendszeresen végeztesse el arra jogosult szakemberrel. A rendszeres karbantartás nem csak a biztonságos és komfortos használatot biztosítja, így költségtakarékosabban is üzemeltethetjük a készüléket.

A gázkészülékek használata során követni kell a gyártó előírásait. Fontos figyelni arra, hogy a készülék számára az égéshez szükséges mennyiségű levegő a helyiségben rendelkezésre álljon, és folyamatos utánpótlása biztosított legyen. Rendszeresen ellenőrizze a szellőző, légbevezető csatornák tisztaságát, ezeket ne dugaszolja el. Régi nyílászáró utólagos szigetelésekor is figyeljen arra, hogy a gázüzemű készülékek légellátásához szükséges levegő-utánpótlás megmaradjon.

Ne alakítsa át tüzelő berendezéseit és a kapcsolódó rendszereket engedély nélkül - engedélyköteles átalakításnak számít például a gázkészülékek, kémények, készülékbekötések átalakítása, áthelyezése és a más tüzelőanyagra történő átállítás, vagy akár a frisslevegő-ellátás módjának megváltoztatása ablakcsere folytán.

Lakásába engedje be a kéményseprő közszolgáltató munkatársait, hogy kéményét, égéstermék-elvezető berendezését ellenőrizhessék, szükség szerint kitisztíthassák.

Egyre elterjedtebb a szén-monoxid érzékelő készülékek használata. Ezek kiegészítő biztonsági felszerelésként a szén-monoxid megjelenésének jelzésére szolgálnak. Az érzékelő felszerelése nem pótolja a felsorolt megelőző intézkedéseket, de növeli a biztonságot.

Ezeket olvasta már?