évforduló Gazdag programok a Megyehéten

2013. 12. 13., péntek, 06:07

Ünnepi közgyűlés, konferencia, kiállítás – többek közt ezekkel a programokkal várják az érdeklődőket a megyei önkormányzat ünnepi Megyehetén, január elején.

1498. január 6-án, Vízkeresztkor II. Ulászló király a vármegyék közül elsőként Somogynak adományozott címer-és pecséthasználati jogot. Ebből az alkalomból tartják minden év januárjának elején a rendezvényt.

A megyehetet immár harmadik alkalommal rendezik a Vármegyeháza történelmi falai között – kezdte a programokról szóló sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke. Az ünnepségsorozat január 6-án délelőtt kilenc órakor zászlóbontással veszi kezdetét. Tíz órától a Díszteremben tartják a hagyományos ünnepi közgyűlést, melynek díszvendége ezúttal dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes lesz.

Az idei közgyűlés díszvendége Tőkés László református lelkész, Európai Parlamenti képviselő volt:

A közgyűlésen hagyományosan átadják a megyei kitüntetéseket is. Január 8-án 14 órától a Magyarország holnap című konferenciát rendezik meg immár hatodik alkalommal, ezúttal kerekasztal-beszélgetéssel gyökerekről, családról, hivatásról, női szemmel. 

Vörös Tamás főjegyző elmondta: vasárnap kivételével minden napra jutnak programok. Január 9-én 10 órakor leleplezik a Vármegyeháza tárgyalótermében az Örökségünk-Somogyország Kincse címmel elismert értékeinkről tanúskodó miniatűr képeket, délután 4-kor pedig somogyi írók és költők találkoznak.

A 2013-as kincsek leleplezésekor készült videónk:

Január 11-én, szombaton a hagyományoknak megfelelően a siófoki Azúr Hotelben lesz a jótékonysági megyebál, majd 13-án kilenc órakor levonják a megyezászlót, ezzel fejeződik be az ünnepi Megyehét.

Ezeket olvasta már?