2013. 12. 10., kedd, 14:10
Kiírták az Erzsébet-program jövő évi pályázatait, a 2014-ben harmadik évébe lépő programra a tervek szerint 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány - jelentette be Navracsics Tibor kedden Budapesten egy konferencián.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az Erzsébet-program célja kezdettől fogva az volt, hogy a szolgáltatókhoz beérkező profit azokhoz jusson el, akiknek a hétköznapi életben talán kevesebb lehetőségük van a kikapcsolódásra, nyaralásra.
Az Erzsébet-program alapvető jellemzője a szociális felelősségvállalás, ennek köszönhető, hogy az elmúlt időszakban összesen negyedmillió ember jutott nyaralási lehetőségéhez a különböző táborokban, köztük 100 ezer olyan gyermek, akik egyébként talán nem jutottak volna el nyaralni - mondta Navracsics Tibor.
Guller Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa elmondta: két év után több mint kétmilliónyian használják az Erzsébet-utalványt, amelyet több mint 55 ezer elfogadóhelyen lehet beváltani. 2012-ben körülbelül 86, az idén pedig 120 milliárd forintos forgalom bonyolódott le az utalványokkal - fűzte hozzá.