bankok Ingyenes készpénzfelvételhez nyilatkoznunk kell

2013. 11. 12., kedd, 11:36

December 1-jétől jövő év január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki már februártól élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével. Ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból.
A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló fideszes törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett. Nemmel a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselők voksoltak.

A törvény értelmében azoknak lesz lehetőségük ingyenesen készpénzt felvenni magyarországi automatákból, akik elmúltak 16 évesek, magyarországi lakóhelyük vagy tartózkodási helyük van, és nyilatkoztak arról, hogy melyik fizetési számlájuk esetében kérik a díjmentes pénzfelvétel lehetőségét.

Nyilatkozni - szemben a korábbi tervekkel - nemcsak személyesen a pénzintézetnél lehet majd, hanem netbankon keresztül is december 1. és január 20. között. Később ezt a nyilatkozatot lehet módosítani, azaz másik számlát megjelölni. A jogszabály emellett kimondja: 2014 végéig központi rendszert kell létrehozni annak nyilvántartására, hogy a fogyasztók az előírásoknak megfelelően tettek-e nyilatkozatot.

Mindenki csak egy bankszámlája esetében élhet az ingyenes készpénzfelvétel jogával.
Legfeljebb százötvenezer forintig annak is biztosított lesz a fizetés, a nyugdíj, a szociális támogatás, valamint az ösztöndíj díjmentes felvétele, akinek mínuszban van a számlaegyenlege.
Azok is vehetnek majd fel ingyenesen készpénzt - a számlavezető pénzintézetnél -, akiknek a jogszabály hatálybalépése előtt nem volt bankkártyájuk, de van folyószámlájuk. Nekik ezt a jogot 2014 végéig biztosítja a törvény.

Megjegyezték azt is, hogy a hazai pénzintézetek az őket terhelő adóköltségeket jelentősen meghaladó mértékben emelték az ügyfeleket érintő díjakat és jutalékokat, úgy, hogy ezek a költségek előre nem látható módon, nem kiszámíthatóan változtak. Ezek a folyamatok együttesen indokolták a törvénymódosítást.

Ezeket olvasta már?