fűtés Rengeteg a javításra szoruló kémény

2013. 10. 15., kedd, 15:04

Indul a fűtési szezon, és a kémények nagy része balesetveszélyes lehet. Az országban 4,5-5 millió kémény található, ebből több mint félmillió javításra szorul - mondta a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke kedden sajtótájékoztatón.

Az elmúlt fűtési szezonban több mint hatszáz olyan kárhoz riasztották a katasztrófavédelmet, amely a fűtéssel volt kapcsolatos, idén eddig már tizenketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben - közölte Leikauf Tibor.

A szakember olyan veszélyekre is felhívta a figyelmet, mint hogy a nyáron fokozott légzárásúra cserélt ablak miatt nem kap elég levegőt a nyílt égésterű gázkészülék, illetve a beállított fatüzelésű kandalló képes visszafordítani a kéményben a gázkészülék égéstermékét. A nyílt égésterű vízmelegítők, kazánok levegő-utánpótlását akadályozzák még a konyhai szagelszívók, illetve a fürdőszobákba szerelt elszívók is.

Jelenleg a lakások közel 80 százaléka gázfűtéses, de a földgáz drágulásával egyre többen térnek át fatüzelésre. A vizes, illetve nem kellő méretre aprított fa lefojtja a tüzet, amitől a kéményben lerakódik a kátrány. Ez kéménytüzet is okozhat, az elmúlt fűtési szezonban közel ötszáz esetben volt erre példa - mondta a szakmai szervezet elnöke, aki az újraindított vegyes tüzelésű kazánok veszélyeire is felhívta a figyelmet: csak a kémény ellenőrzése után szabad begyújtani azokban.

Az olaj- és vegyes tüzelésű berendezéseket kiszolgáló kéményeket évente kétszer, a gáztüzelésűeket pedig egyszer kötelesek ellenőrizni a kéményseprők. Keddtől - új feladatként -  a szén-monoxid-riasztókat is ellenőrizniük kell azokon a helyeken, ahol felszerelésük kötelező.

MIT TEGYÜNK KÉMÉNYTŰZ ESETÉN?

Értesítsük a tűzoltóságot! (105)
Képeket, éghető anyagot távolítsuk el a kémény faláról!
Zárjuk el a tüzelőberendezésen égési levegőszabályozó kart! (levegő utánpótlás csökkentése).
Felügyeljük a kéménytüzet a tűzoltóság kiérkezéséig (pincétől a padlásig).
Kéménytüzet vízzel oltani tilos! (a kémény belső hőmérséklete kb. 1000 0C)
Tájékoztassuk a kéményseprő szolgáltatót!

Kéménytüzek megelőzése:
1. Rendszeresen tisztítsa ki kéményét és tüzelőberendezését!  Házilagosan kémény kiégetést soha ne végezzen.
2. Gyakran szellőztessen! Soha ne állítson fel tüzelőberendezést olyan helyiségben, ahol tűzveszélyes anyagot (pl. oldószert) tartalmazó levegő van vagy ahová ilyen levegő beszivároghat!
3. Gondoskodjék arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre! Ne tömítse le teljes mértékben az ablakok és ajtók réseit! 1 m3 földgáz, illetve 1kg tüzelőolaj elégetéséhez 15-18 m3 levegő szükséges. 1 kg tűzifa elégetése kb. 12-15 m3 levegőt igényel. A kazánházba vagy a fűtőhelyiségekbe építtessen szellőzőnyílásokat és azokat hagyja szabadon!
4. Gondoskodjék arról, hogy a tüzelőberendezés-helyiségben (kazánházban) mindig kellő tisztaság legyen!
5. Ne tüzeljen el műanyagot, festett és rétegelt, nedves fát, lemezt, falemezt, vasúti talpfát, szemetet, hulladékot, fáradt olajat!
6. Csak engedélyezett begyújtó anyagot használjon a tüzeléshez!
7. Csak a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használja!
8. Szél esetén vagy alacsony külső hőmérsékletnél a kémények huzata erősen megnőhet. Egy megfelelően beépített és működő huzatszabályozó sokat segíthet.
9. Laza, rosszul záródó kéményajtók, tömítetlen kazántagok, rosszul szigetelt égéstermékelvezető-csövek csökkentik a hatásfokot, ráadásul ezek tűzveszélyesek.
10. Kéményét és tüzelőberendezését rendszeresen ellenőriztesse szakemberrel! A kéményseprő szolgáltatót ne tekintse ellenségnek az Ön biztonsága érdekében szeretné a kéményt ellenőrizni.

 

Ezeket olvasta már?