2013. 09. 09., hétfő, 07:48
Az ötödik alaptörvény-módosításon végrehajtott legutóbbi kormányzati változtatásokat tárgyalhatják a képviselők az Országgyűlés mai ülésén, emellett a médiatanács elnökévé választhatják Karas Mónikát.
A parlament dönt Karas Mónikának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőjének a médiatanács elnökévé választásáról. Karas Mónika augusztus 19. óta áll az NMHH élén, miután a miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök kilenc évre kinevezte a tisztségre. A hatóság a korábbi elnök, Szalai Annamária április 12-i halála óta működött elnök nélkül.
A szavazás után kezdődhet vita az ötödik alaptörvény-módosítás új változatáról, amelyet a kormány augusztus végén nyújtott be azt követően, hogy a parlament a nyári ülésszakában nem vette napirendre Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter júniusban előterjesztett eredeti indítványát. A módosítás új változata a vallási közösségekre és a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályokkal egészült ki. Ezek alapján a kereskedelmi televíziók és rádiók azonos feltételekkel, ingyenesen közölhetik a pártok hirdetéseit a választási kampányban.
A kormányoldal eredeti terve az volt, hogy csak a közmédia sugározhat politikai reklámokat kampányidőszakban. Az október 1-jén hatályba léptetni tervezett alkotmánymódosítás megszüntetné a bírósági ügyáthelyezéseket, valamint kikerülhet az alaptörvényből, hogy ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság (Ab) vagy nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására.