2013. 07. 01., hétfő, 05:00
Reggel 6 órakor elindul a Rádió Most Kaposvár. Kétségtelenül fontos a kaposváriak számára, ám ezen a hétfőn még változik egy s más. Megkíséreltük összegyűjteni a legjelentősebbeket, avagy a trafikoktól a SZÉP-kártyás fürdőzésig.
Kezdjük egy kaposvári hírrel: a kaposvári csapadékvíz-elvezetési program részeként csatornaépítési munkákat végeznek a szakemberek az Áchim András utcában, ezért hétfőtől megváltozik a forgalmi rend a környéken.
Mától már bírságolják azokat az ingatlantulajdonosokat, akiknek területén nagy mennyiségben található parlagfű. Ha az adott ellenőrzött terület 5 százalékánál nagyobb részben található parlagfű, akkor az már fertőzöttnek számít. Ez esetben 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat a terület tulajdonosa.
Kaposváron parlagfűvonal is működik:
Egy hír a nyáron pénzkereseti lehetőségre vágyó diákoknak: „Nyári diákmunka elősegítése” elnevezésű, 1,5 milliárd forintos munkaerő-piaci program indítását kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A projektben résztvevő somogyi önkormányzatok, vagy önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladatot ellátó, szolgáló intézmények a diákok foglalkozatását legkorábban július 1-jétől augusztus 31-ig munkaviszony keretében biztosítják, maximum a bérköltség száz százalékáig, de teljes munkaidős foglalkoztatás esetén legfeljebb havi 100 ezer forintig.
Hétfőtől 10 százalékkal olcsóbb lesz a víz-és csatornadíj, a PB-gáz, kevesebbe kerül a szennyvízszippantás és feleződik a kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj. A kémények ellenőrzésekor az egységnyi ráfordítás eddig 4 ezer forint volt, a módosítás után 2 ezer forint lesz. A kéményellenőrzés tartalma nem változik: az műszaki felülvizsgálatból, és az összekötő elemek ellenőrzéséből, tisztításából áll. Az átlagos munkaráfordítás nem több 1 egységnél.
A kaposvári közgyűlés az elmúlt héten tárgyalt a kéményseprés és a szippantás árának csökkentéséről:
Július 1-jétől a SZÉP Kártya mindhárom "zsebéből" lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni. Bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság, és már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebből fizetni. További változás, hogy új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.
A Virágfürdőben is csobbanhatunk a kártyával
Július első napjától három százalékkal olcsóbban vásárolhatnak online, bankkártyával vagy a mobiltelefonos egyenleg terhére menetjegyet a vonaton utazók, ha az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választják. Az otthoni nyomtatással a belföldi, egy útra szóló menetjegyeket, pót- és helyjegyeket, élőállat- és kerékpárjegyeket lehet megvásárolni, a bérleteket és a nemzetközi menetjegyeket nem.
Július elsejével - Kaposváron a tervek szerint 34 helyen - megnyílnak a nemzeti dohányboltok, július 15-e után már csak ezekben a trafikokban lehet cigit venni. Somogy 148 településén nem nyílik trafik, vagy azért, mert nem volt pályázó, vagy mert a pályázatot érvénytelenítették. Ezekre újabb pályázatot írtak ki, s hat hónapon belül eredményt is hirdetnek. Addig mozgóárusítással oldják meg az ellátást.
Hétfőtől a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók használatarányos útdíjat (e-útdíjat) fizetnek a magyar gyorsforgalmi- valamint főutakon. A fizetendő díj a jármű tengelyeinek a számától, és a motor környezetvédelmi besorolásától függ: a kéttengelyes tehergépjárművek után gyorsforgalmi utakon bruttó 49,90 forint, főutakon bruttó 21,23 forint, a háromtengelyes kategóriában gyorsforgalmi úton bruttó 70,02 forint, főúton bruttó 36,75 forint, míg a négytengelyesek után gyorsforgalmin bruttó 108,38 forint, főutakon bruttó 67,60 forint kilométerenként. A környezetvédelmi besorolásnál az előbbi díjak szorzója 0,8-1,2.
Ma hatályba lép az új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv, amely egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőség korhatárát, szigorít egyes büntetési tételeket és bevezet új büntetési nemeket is.
Július 1-jétől tovább csökkennek az Európai Unión belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell. A 2012. június 13-án kihirdetett európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az unión belüli barangolás esetén a híváskezdeményezés díja július 1-jétől legfeljebb 0,24 euró lehet az egy éve kihirdetett 0,29 euró helyett, a hívásfogadás díja pedig 7 eurócentre csökken a jelenlegi 8 centről. Az SMS-küldés felső díjhatára a jelenlegi 9 cent helyett 8 cent lesz. Az adatátvitel maximális kiskereskedelmi díja megabájtonként 45 centre csökken a mostani 70 cent helyett.