2013. 06. 12., szerda, 14:38
A Kaposvári Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet Gyenesei István magánokirat-hamisítási perében. A volt minisztert jogerősen is bűnösnek mondták ki, s kilencszázezer forint bírságot kell kifizetnie, vagy 150 napig rács mögé kerül.
A szerdai másodfokú tárgyaláson Gyenesei István nem jelent meg. Gyurcsány Ferenc egykori miniszterét Bárándy Péter képviselte. Völgyi Dezső tanácsa elsőként a Kaposvári Járásbíróság ítéletét ismertette, melyben elmarasztalta Gyenesei Istvánt magánokirat-hamisítás vétségében. A ítélet szerint a vádlottnak kilencszázezer forint bírságot, illetve a felmerülő költségeket kell kifizetnie, amennyiben nem teszi meg, úgy 150 napra rács mögé kerül napi hatezer forintos tétellel számolva.
A vádirat szerint 2010. október 6-án a Somogyért Egyesület négy tagja – Gyenesei István, Ormai István, Kövér István és Kiss Szabolcs – közgyűlési mandátumról szóló dátum nélküli lemondó nyilatkozatot írt alá. A nyilatkozatokra a szöveget írógéppel írták, ám dátum nem szerepelt egyiken sem. A dokumentumokat az egyesület páncélszekrényébe zárta ezt követően Stickel János titkár. Ormai István a 2011. május 30-i küldöttgyűlésen lemondott alelnöki tisztségéről és közölte, elhagyja az egyesületet.
2011. szeptember 6-án Gyenesei István és Papszt Lajos megpróbálták rábírni a nagyatádi polgármestert, hogy mondjon le megyei közgyűlési mandátumáról, ám ő erre nem volt hajlandó, s tiltakozása ellenére felhasználták lemondó nyilatkozatát szeptember 14-én a Somogy Megyei Területi Választási Iroda vezetőjének átadva. A szeptember 12-i – ez a dátum került a nyilatkozatra is - elnökségi ülésen Gyenesei István megtévesztően adta elő, hogy Ormai István lemond. Az ügyész ezért magánokirat-hamisítás vétségével vádolta meg a Somogyért Egyesület elnökét, s pénzbírság kiszabását indítványozta.
Bővebben ide kattintva olvashatnak az ügyről.