2013. 05. 19., vasárnap, 11:41
Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra.
A bankok és a kormány által tavaly kialakított Árfolyamgát 2.0 elnevezésű konstrukció valódi könnyítés a devizaalapú jelzáloghitelt egyre nehezebben törlesztő ügyfeleknek. A belépés határidejét meghosszabbították, így a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján május 30-ig lehet jelentkezni a kedvező feltételeket biztosító rendszerbe.
Az Árfolyamgát 2.0 rendszer lényege, hogy a hitelüket egyre nagyobb nehézségek árán törlesztő ügyfelek legfeljebb 2017. június 29-ig rögzített árfolyamon (a svájci frank esetében 180 forintos árfolyamon, euróhitelnél 250 forintos árfolyamon) fizethetik a törlesztőrészletet, így az árfolyamváltozásból adódó esetleges többletet nem kell kifizetni a szóban forgó időszakban. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik, amelyet az ötéves periódus lejárta után, legkésőbb 2017. július 1-je után kell kedvezményes feltételekkel törleszteni.
Az ügyfelek számára teljes védelmet jelent az árfolyamgátas rendszer: ha az adott deviza árfolyama egy meghatározott szint - svájci franknál 270, eurónál 340 forint - fölé emelkedne, akkor ezt a többletet az állam fizeti ki az ügyfelek helyett. Amennyiben az ötéves periódus alatt a meghatározott árfolyam alá csökken az adott deviza árfolyama, akkor a különbözet mérsékli a gyűjtőszámla-hitel összegét - olvasható a közleményben.