juttatások A SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem

2013. 04. 11., csütörtök, 12:22

Az idén a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), valamint az Erzsébet utalvány volt a cafeteria-rendszer legnépszerűbb eleme - derül ki a c1 cafeteria, béren kívüli juttatási rendszereket működtető cég legfrissebb felméréséből.

A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzés a c1 cafeteria szoftverben nyilvántartott több mint 30 000 munkavállaló aktuális cafeteria nyilatkozata alapján készült.

A cég csütörtöki közleménye szerint 2013-ban a SZÉP kártya 28,4 százalékos részesedésével megőrizte vezető helyét, az Erzsébet utalvány pedig szorosan felzárkózott mögé 25,9 százalékkal. A SZÉP kártya elsősége nem volt meglepetés a népszerűségi listán, de figyelemre méltó, hogy az Erzsébet utalvány a tavalyi ötödik helyről a másodikra jött fel. A c1 cafeteria szerint ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP kártyát éves szinten akár 450 000 forint értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet utalványt legfeljebb 96 000 forint értékben, kizárólag étkezésre lehet használni.

Harmadik a népszerűségi listán az egészségpénztár; ezt a megkérdezettek 16,2 százaléka választotta a tavalyi 23,3 százalékkal, majd a helyi közlekedés következik 12,4 százalékos aránnyal.  Nyugdíjpénztárt a megkérdezettek 9,5 százaléka kért, míg tavaly még 15,8 százalék. Az Erzsébet utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott az idén erősödni - hívja fel a figyelmet a c1 cafeteria.

Hozzáfűzik: ez két éves távlatból tekintve nem is meglepő, hiszen a melegétel-utalvány tavaly megszűnt adókedvezménye és az újonnan induló Erzsébet utalvány körüli bizonytalanságok következtében a dolgozók tavaly a kereteiket egyebek között a biztosabbnak ítélt egészségpénztárakba irányították. 

Ezeket olvasta már?