gördülékenyebb Egyszerűsödik több gyermekjóléti eljárás

2013. 02. 05., kedd, 06:38

Jövő év elejétől egyszerűsödik és gyorsabbá válik több gyermekvédelmi és gyámhatósági eljárás, így az örökbefogadás vagy a támogatások igénylése az állami gondoskodásból kikerülők számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

örökbefogadás

A közlemény szerint 2014. január 1-jével a kormány Magyary-programjának keretében több ponton változtatnak a jelenlegi gyermekvédelmi szabályozáson.A jövőben egyszerűbb lesz az örökbefogadás előtti eljárás és az örökbefogadás engedélyezése is. A jelentkezők alkalmasságát a jelenlegi két év helyett három évre állapítja meg a hatóság, és ez egy évvel meghosszabbítható lesz. Tekintettel arra, hogy a várakozási idő az örökbe fogadni szándékozók jelentős részénél meghaladja a két évet, a módosítás után ez idő alatt nem kell az alkalmassági eljárást ismét lefolytatni. Az örökbeadásnál a gyermekkel való barátkozás időszakában elfogadják a korábban elkészült környezettanulmányt, az anyakönyvi kivonatot pedig a gyámhivatal szerzi be. Az intézkedés évente hozzávetőlegesen 750-800 örökbefogadást érinthet - ismertették.

A módosítás után a területi gyermekvédelmi szakszolgálat ingyenesen ad tanácsot és végzi el az előírt vizsgálatokat azoknak, akik házastársuk vagy rokonuk gyermekét kívánják örökbe fogadni. Továbbá hathetesnél fiatalabb csecsemők esetében az eddigi 15 nap helyett nyolc napon belül kell döntenie a gyámhivatalnak az örökbeadásról - így évi mintegy 260 eljárás lesz rövidebb.

A tárca tájékoztatása szerint az otthonteremtési támogatás igénylését, megállapítását, folyósítását és felhasználását megkönnyítő intézkedés az állami gondoskodásból kikerülők életkezdését segíti. Csakúgy, mint a 18 éves kortól igényelhető utógondozói ellátás, amelyhez kevesebb dokumentumot kell majd csatolni. Újdonság az is, hogy az ellátás nem szűnik meg azonnal, ha azt a tanulmányok folytatása miatt rendelték el: azok befejezése után további 120 napig igénybe vehető, ezzel segítve a megfelelő munkahely megtalálását.

Az új szabályozás értelmében a gyermekek családba fogadása is felgyorsul: a gyámhatóságnak a kérelem benyújtásától számított nyolc napon belül intézkednie kell a szükséges vizsgálatokról. A módosítás értelmében az árvaellátást folyósító szerv is tájékoztatást fog kapni a családba fogadásról, hogy biztosított legyen a gyermek folyamatos ellátása.

Ezeket olvasta már?