védettség Sokan kérik az oltást Somogyban

2013. 01. 24., csütörtök, 18:38

Országosan a térítésmentesen rendelkezésre álló influenza elleni Fluval AB vakcina 60 százalékát használták fel az orvosok. A januári előzetes jelentések alapján Somogy közel 82 százalékos felhasználással az első helyen áll a megyék közt.

influenza

November elején 41 ezer Fluval AB térítésmentes vakcinát biztosítottak a megye területén élő kockázati csoportba tartozók részére, ebből még közel hétezer oltóanyag áll rendelkezésre a háziorvosi praxisoknál.

A megyei kormányhivatal népegészségügyi szervének közleménye szerint az oltás különösen javasolt a krónikus betegségben szenvedőknek, az időskorúaknak, illetve azoknak, akik gyermekvállalást terveznek, vagy már várandósak. Mint írják, fontosnak tartják az egészségügyi dolgozók minél nagyobb átoltottságát is, amivel magukat és betegeiket is védik a fertőzéstől.

Ezeket olvasta már?