2012. 11. 01., csütörtök, 13:09
Csütörtökön kezdődik a hajléktalanok téli ellátása. A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források. A minisztérium azóta lépett.
Győri Péter még október végén elmondta, a november elsején kezdődő téli ellátási szezonra a finanszírozáshoz szükséges összeg nem fog rendelkezésre állni. Egy minisztériumi keret külön bizonyos speciális téli ellátásokat finanszírozott. A pályázatokat azonban még meg sem hirdették - fűzte hozzá. A szakmai igazgató szerint ez főleg a vidéket érinti, hiszen ott ebből a forrásból támogatják az alaphálózatot, vagyis a regionális diszpécserszolgálatokat és a téli krízisautókat. Egyelőre bizonytalan, hogy ott el tud-e indulni az alapellátás - jegyezte meg akkor Győri Péter.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy újabb pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére. A 860 millió forint keretösszegű, a hagyományos ellátáson túlmutató pályázatra, amely egy hónapon belül jelenik meg, a Közép-Magyarországon kívüli régiókból jelentkezhetnek az ellátásban szerepet vállaló szervezetek. Soltész Mikós elmondta azt is, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos, kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg, mintegy 400 millió forintos keretösszeggel.
Kaposvári helyzetkép |
A kaposvári hajléktalanszállót egyre többen keresték fel az elmúlt napokban, és hamarosan elindul a teajárat is. Erről szóló összeállításunkat ide kattintva olvashatja! |