döntések Terítéken a regisztráció, az intézményfenntartás és a bírói nyugdíjkorhatár

2012. 10. 07., vasárnap, 09:57

Az előző két héthez hasonlóan ezúttal is háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőtől. A képviselők egyebek mellett szavazhatnak a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló módosító javaslatról.

A képviselők ezt követően az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére kiegészíthetik azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely az alaptörvénybe foglalná a választójog előzetes regisztrációhoz köthetőségét. Amennyiben a Ház elfogadja a bizottsági indítványt, akkor az alkotmány szintjén rögzítenék, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezők - a kormányoldal eredeti javaslatával szemben - mégsem regisztrálhatnak levélben a választásokra, azt kizárólag személyesen, vagy elektronikus formában tehetik meg a voksolást megelőző 15. napig. A változtatást a Fidesz azzal indokolta, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályosnak nevezte a levélben történő feliratkozást.

A hétfői határozathozatalok napirendjén szerepel az új hulladéktörvény zárószavazása is. Az előterjesztés legfeljebb 49 százalékos tulajdonrészt engedne a külföldi vállalkozásoknak a hulladékgyűjtési és -szállítási közszolgáltatásban, míg a hulladékgazdálkodás területén nem korlátozná azokat. 

Az első ülésnapon elfogadhatják még például a megyei múzeumok és megyei könyvtárak megyeszékhelyek fenntartásába kerüléséről szóló indítványt is.

A képviselők várhatóan a késő esti órákban értékelhetik azokat a módosító indítványokat, amelyek a bírák nyugdíjkorhatárának változtatását indítványozó előterjesztésekhez érkeztek. Navracsics Tibor azt követően javasolta 65 évre emelni a bírák nyugdíjkorhatárát, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az év elején életbe lépett, 62 éves korhatárt tartalmazó törvényi rendelkezéseket. A közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése kiterjedne az ügyészekre, közjegyzőkre, bírósági végrehajtókra és igazságügyi alkalmazottakra.

A polgármester a múzeum jövőjéről

Jövőre tehát a tervek szerint a megyeszékhelyeknek kellene fenntartaniuk a korábban a megyék tulajdonában lévő múzeumokat, könyvtárakat. Szita Károly, Kaposvár polgármestere augusztus elején ezzel kapcsolatban elmondta: a múzeum működhetne a jelenlegi levéltár épületében is. (Mint ismert, erre azért lenne szükség, mert a múzeum épületében látja el feladatait a megyei önkormányzat.) 

Ezeket olvasta már?