új arcok Bírósági vezetők kerestetnek

2012. 08. 23., csütörtök, 08:03

Augusztus végén, szeptember közepén lejár azoknak a pályázatoknak a határideje, amelyeket nemrégiben bírói, bírósági vezetői állásokra írtak ki. Elnökhelyettesre vár a Kaposvári Törvényszék is is - írja a Magyar Nemzet.

Hamarosan több mint 180 jogász áll munkába az ország különböző ítélkező fórumain, több helyütt megújul a városi, kerületi bíróságok, az ítélőtáblák munkatársi és vezetői gárdája. A változás részben azzal függ össze, hogy június 30-ával 194 bíró nyugdíjba vonult, december végéig pedig további 37-en hagyják el az ítélkezést - írja a lap.

A pályázati kiírások szerint hamarosan új elnök kerülhet például a Szegedi és a Veszprémi Törvényszék élére, s betöltésre vár a Debreceni, a Pécsi Ítélőtábla, valamint a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesi posztja is. A lap megjegyzi, hogy az ország különböző ítélkező fórumai hamarosan 90 fogalmazót és 37 titkárt is felvesznek.

A Kaposvári Törvényszéken hat embert érintett a döntés, egyiküket visszahelyezték

Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke lapunknak adott interjújában elmondta: a bírói korhatár leszállítása miatt a Kaposvári Törvényszékről négy főnek - köztük a korábbi elnök dr. Ujkéry Csabának - kellett távoznia június 30-i hatállyal, további két személynek pedig az év végén szűnik meg a munkaviszonya.

Közben jogellenesnek ítélte a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék felmentő határozatát, ezért visszahelyezte bírói tisztségébe csütörtökön a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság azt a kaposvári bírónőt, akit júliusban életkora miatt mentettek fel bírói szolgálata alól.

A Kaposvári Törvényszék (KT) 62 éves bírónőjét, címzetes táblabírót július 6-i dátummal mentette fel a köztársasági elnök, majd tíz nappal később a KT elnöke, s a felmentése október elsején lépett volna hatályba. Az indoklás során elhangzott: az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal szüntette meg a 62 év feletti bírók nyugdíjazásáról szóló törvényt, és a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogalapját.A mindössze 15 percig tartó tárgyalás után az ügyvéd az MTI kérdésére elmondta: tudomása szerint ez az első ítélet az életkoruk miatt felmentett bírák ügyében.

Ezeket olvasta már?