készen állnak Nemzeti Tankönyvkiadó: a tankönyvek többsége már úton van az iskolákba

2012. 08. 07., kedd, 16:21

A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba a szeptemberi tanévkezdésre, idén közel négymillió tankönyvet szállít ki a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) az intézményekbe - közölte kedden Kiss János Tamás, a kiadó vezérigazgatója.

tankönyvek

A raktárból az első tanítási napig közel négymillió tankönyv elszállítását kell megszervezni. A legnagyobb tankönyvkiadó több mint ezer szerzővel, közel ezer grafikussal, illusztrátorral, korrektorral és lektorral működik együtt a tananyagok elkészítésében.

A munkát mintegy kilencszáz főt foglalkoztató terjesztői hálózat és a szintén ennyi dolgozót foglalkoztató nyomdák segítik - jelezte. A vezérigazgató közlése szerint a közoktatási tankönyvjegyzéken - a nemzetiségi és sajátos nevelési igényű tanulókat nem számítva - idén 3.832 kiadvány szerepel, amelyből 980 az NTK kiadványa.

Kiss János Tamás kitért arra is, hogy a korábbi évek tendenciája folytatódik, az első évesek egyre kevesebben vannak, és 2005 óta évente átlagosan 2-3 százalékkal csökkent az iskolát megkezdők száma.

Ezeket olvasta már?