Ma van a kábítószerellenes világnap

2012. 06. 26., kedd, 11:46

1987-ben, Bécsben került sor az első olyan konferenciára, ahol a kábítószerek kínálatának és keresletének csökkentésével foglalkozó szervek ültek le egy asztalhoz. Ennek a konferenciának utolsó napja lett az ENSZ kábítószer-ellenes világnap dátuma.

Hazánk drogpiacán 2005 óta folyamatosan jelentek meg az újabb és újabb anyagok, melyekkel szemben eddig a hatóságok tehetetlenek voltak. Nagy változást jelentett a bűnüldözésben a március elsejei Btk. módosítás és az április 3-án hatályba lépett úgynevezett C lista, mely lehetővé tette az új típusú szerekkel kapcsolatos hatékony rendőri fellépést.

A törvénymódosítást az indokolta, hogy egyre inkább elterjedtek a fiatalok körében a különböző fantázianeveken ismertté vált, dizájnér drogok, melyet azzal a céllal állítanak elő, hogy a már illegális szerek legális helyettesítőjeként tudják azokat „piacra” dobni. A valójában felni-tisztítóként vagy műtrágyaként használt szereket egyes fiatalok minden mérlegelés nélkül, a legkülönbözőbb módokon juttatják szervezetükbe.

A „klasszikus” visszaélés kábítószerrel bűncselekmény mellett tehát ma már bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is, aki új pszichoaktív anyaggal visszaél.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a 2010-es évben 119, tavaly 134 darab büntetőeljárás indult kábítószerrel való visszaélés miatt. Az idei évben ez ideig 84 büntetőeljárás indult kábítószerrel kapcsolatban. Az esetek többségében az elkövetők a 16-35 éves korosztály tagjai közül kerülnek ki, a lefoglalt anyagok többsége még mindig a kannabisz, azonban óriási mértékben megemelkedett a „dizájner drogok” fogyasztása is.

A törvénymódosítás hatására jelentősen szűkült az illegális szerek forgalmazásának lehetősége. A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya folyamatos kapcsolatban áll a megyei általános- és középiskolákkal, rendszeresen tartanak bűnmegelőzési osztályfőnöki órákat, igény esetén rendhagyó tantestületi és szülői értekezleteket a témában.

Ezeket olvasta már?