A mumus is megvolt

2012. 05. 08., kedd, 14:08

A matematikával folytatódott az érettségi kedden. Az országban 90 ezer diák veselkedett neki reggel nyolckor a 3 órás küzdelemnek. A Kaposvár Most stábja ezúttal a Gépészbe látogatott el. Videót hamarosan láthatnak.

A matematika vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája idén is 180 percig tartott. A vizsgázók először az I. feladatlapot, majd a II. feladatlapot oldották meg. Előbbi 10-12 feladatot tartalmazott, ezek az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatottak ellenőrizni.

A II. feladatlap két részből állt. Az első része három feladatot tartalmazott, egyenként egy vagy több kérdésssel. A második rész három, egyenként 17 pontos feladatból állt, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kellett megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

Az emelt szintű írásbeli vizsga 240 percig tartott és két részből állt.

Vizsgázónként megengedett segédeszközök
(közép- és emelt szinten is)

- függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is),
- szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép,
- körző, vonalzó, szögmérő, melyekről a vizsgázó gondoskodik.

 

Ezeket olvasta már?