Vége a sütögetésnek

2012. 03. 18., vasárnap, 15:39

Betiltotta a román kormány a vadpiknikezést. Ezután nem lehet bárhol tüzet gyújtani és húst sütni.

Traian Basescu román államfő már aláírta a pikniktörvényt, amely értelmében ezentúl csak az önkormányzatok által kijelölt és erre a célra kialakított helyeken szabad majd tüzet gyújtani, az autót pedig szintén csak kijelölt helyen szabad leparkolni. A jogszabály külön kitér arra, hogy a "fiziológiai szükségleteket" csak a kijelölt helyeken szabad elvégezni, "személyes higiéniával kapcsolatos termékeket" pedig tilos a folyóvizek 30 méteres körzetében használni.

A szabályos piknikezéshez a kifüggesztett menetrendet is be kell tartani, és mindvégig tekintettel kell lenni a többi látogatónak, a környék lakóinak és a vadállatoknak a nyugalmára. Aki ezeket az előírásokat megszegi, 100-tól 3000 lejig (6500-tól 200 ezer forintig) terjedő pénzbírsággal sújtható.

A pikniktörvény megalkotását élénk érdeklődés és sok kritika kísérte Romániában. A természetvédők szerint tarthatatlan volt már az, hogy az autós "kirándulók" hétvégenként szeméthegyekkel árasztották el az ország erdőit és folyópartjait. Ám ez az időtöltés annyira népszerű Romániában, hogy művelői elvonási tünetektől tartanak és lázadással fenyegetőznek, ha ezentúl nem lesz helyük.

A szabadtéri sütögetés és piknikezés az erdélyi magyaroknak is kedvelt időtöltésük. A kirándulók ilyenkor flekkent és "miccset" készítenek. Előbbi sertéstarja, utóbbi pedig egy darált marha- és birkahúskeverékből készült, fűszeres rostonsült-különlegesség. 

Ezeket olvasta már?