2012. 02. 16., csütörtök, 11:44
4 milliárd forinttal segíti a kormány azokat a gazdákat, akik tavaly valamilyen természeti csapás okozta kárt szenvedtek. A kifizetés - amely 4300 termelőt érint - a héten kezdődik meg.
Január elseje óta hatályos az új kockázatkezelési rendszerről szóló törvény, amely két pilléren nyugszik: a kibővített kárenyhítési rendszeren és egy díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukción. Ez utóbbi azon termelők számára áll rendelkezésre, akik a központi kárenyhítési alap nyújtotta védelemnél nagyobb mértékben kívánják kezelni az időjárási jelenségekből adódó termelési kockázataikat.
A vidékfejlesztési tárca szerint az új törvény a jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszert tartalmaz, amelynek célja, hogy megossza a kockázatot a gazdasági szereplők között, és az eddigieknél szélesebb termelői kör kárát fedezze.
A számítások szerint a jelenleg rendelkezésre álló mintegy 4 milliárd forint éves szinten megduplázódik, azaz 8 milliárd forintot lehet majd kárenyhítésre fordítani. Biztosítási díjtámogatásra 2012-ben 2,6 milliárd, 2013-ban 2,9 milliárd forint használható fel. Összességében tehát a korábbi 4 milliárd forint helyett több mint 10 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázatok mind szélesebb körű kezelésére.
A Vidékfejlesztési Minisztérium és az agrárszférában működő üzleti biztosítók olyan speciális biztosítási termékeket dolgoztak ki, amelyek eddig nem léteztek Magyarországon. Ezek közé tartozok például az aszály, a tavaszi fagy, a felhőszakadás és az árvíz.