2025. 07. 17., csütörtök, 15:44
Bár az elmúlt héten több napon is hullott csapadék, és az aszály több térségben mérséklődött vagy megszűnt, az ország számos részén továbbra is kritikus a talajnedvesség – derül ki a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai elemzéséből.
A jelentés szerint múlt hétfő óta minden nap előfordult eső, de jelentős területi eltérések alakultak ki a csapadékmennyiségben. Az elmúlt tíz nap során 20–50 milliméter közötti eső esett a legtöbb helyen, ugyanakkor a középső és keleti országrészekben sokfelé a 20 millimétert sem érte el az összeg. Nyugat- és északnyugaton, valamint néhány intenzív zápor által érintett területen ennél is több eső hullott.
Ahol a csapadék meghaladta a 40–50 millimétert, ott a talaj felső 50 centiméteres rétege megfelelően átnedvesedett. Ezzel szemben a Dunántúl keleti felén, illetve a délkeleti és keleti országrészek több területén a talaj továbbra is kiszáradt állapotban van. A Dunántúlon és északkeleten ugyan megszűnt a mezőgazdasági aszály, de ahol csak kisebb mennyiségű csapadék esett, és azt napos időszakok követték, ott a talaj vízkészlete nem tudott érdemben gyarapodni.
A HungaroMet beszámolója szerint a nyári növénykultúrákat erősen megviselte a júniusi és július eleji csapadékhiány. A zöldtömeg jelentősen elmarad az ilyenkor megszokottól, és a növények fejlettsége is gyengébb. A kukorica a címerhányás, a napraforgó pedig a teljes virágzás fázisában van, számukra a múlt heti esőzés kritikus segítséget jelentett. Ugyanakkor, ha a következő időszakban nem érkezik újabb jelentősebb csapadék, az aszály gyorsan visszatérhet.
Az elemzés kiemeli: a múlt hét közepén sokfelé tartósan nedvesek voltak a növények levelei, ami kedvezhet a gombás betegségek kialakulásának.
Az előrejelzés szerint szombatig még egy hidegörvény alakítja az ország időjárását, többfelé várhatók záporok és zivatarok. Ezt követően melegebb és szárazabb levegő érkezik, aminek hatására csökken a csapadék valószínűsége, és a talajok ismét száradni kezdenek. A következő napokban átlagosan 2–20 milliméter csapadék várható, számottevő eső legközelebb a jövő hét csütörtöki–pénteki időszakában valószínű.
A hőmérséklet hétfőig fokozatosan emelkedik, a napi csúcsok 32 és 38 Celsius-fok között alakulnak, majd a hét második felében enyhébb idő várható.
(A borítókép illusztráció, forrása: pexels.com)