Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől Magyarországon

2025. 06. 28., szombat, 08:38

A HungaroMet Zrt. előrejelzése alapján hétfő 0 órától péntek éjfélig másodfokú hőségriasztás lesz érvényben az ország teljes területén – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hét első felében tartós hőség várható, különösen a városias környezetben, ahol a burkolt felületek és épületek éjjel is nehezen hűlnek vissza. A hőterhelés nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő lehet: csökkenhet a koncentráció, nőhet a reakcióidő, ami fokozott kockázatot jelenthet például a közlekedésben.

Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők – figyelmeztettek a szakemberek. A megfelelő folyadékbevitel mellett javasolják a test rendszeres hűtését is:

langyos zuhannyal, vízpermettel vagy akár lábfürdővel.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a melegben gyorsabban romlanak az élelmiszerek, főleg az állati eredetűek, ezért érdemes a bevásárolt árut mielőbb hűtőbe helyezni, és kerülni a többnapos maradékok fogyasztását.

A közlekedők türelmét kérik, mivel a hőség ingerlékenyebbé és figyelmetlenebbé teszi az embereket. Fontos, hogy senkit – se gyermeket, se állatot – ne hagyjunk a parkoló autóban, és kutyasétáltatásnál is figyeljünk arra, hogy a forró aszfalt sérülést okozhat az állatok mancsán.

Az OKF felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagy meleg miatt csökkenhet a kémények huzathatása, így nyílt égésterű vízmelegítőknél szén-monoxid is keletkezhet. A hőség idején különösen fontos, hogy csak biztonságos körülmények között gyújtsunk tüzet – grillezés vagy bográcsozás során a tűz ne maradjon felügyelet nélkül.

A közlemény szerint a héten 36 szén-monoxiddal kapcsolatos riasztás érkezett, emellett 395 szabadtéri tűzesethez vonultak a tűzoltók, a legnagyobb esetben 60 hektárnyi terület égett le. Összesen 8,7 millió négyzetméternyi terület vált a lángok martalékává.

A hatóságok javasolják a VÉSZ applikáció letöltését, amely valós idejű riasztásokkal segít felkészülni az extrém időjárási helyzetekre.

Ezeket olvasta már?