2025. 06. 08., vasárnap, 16:09
Gyors mozgású hidegfront érte el Magyarországot, amely szombat délelőttől kezdődően már éreztette hatását az ország nyugati és északnyugati térségeiben – számolt be róla az Időkép és a Portfólió.
A hidegfront nyomán a nyugati országrészben már a reggeli órákban megnövekedett a felhőzet, és többfelé eső is előfordult. A HungaroMet tájékoztatása szerint ezen a területen már viharos széllökések is megjelentek, és a hőmérséklet csak minimálisan emelkedett napközben.
A Kőszegi-hegységben található Kendig-csúcson délben mindössze 13 Celsius-fokot rögzítettek – közölte az Időkép. Ezzel szemben az ország délkeleti részein továbbra is nyári meleg uralkodott, ott a hőmérséklet 33–34 fokig emelkedett.
A hidegfront hatására tehát akár 20 fokos különbség is kialakult az ország egyes területei között. A front délután folyamán kelet, délkelet felé folytatja útját, miközben a szél északnyugatira fordul és több helyen viharossá fokozódik. A lehűlés gyors: a hőmérséklet rövid idő alatt akár 8–10 fokkal is visszaeshet.
Az Időkép előrejelzése alapján a front mentén helyenként záporokra, zivatarokra is számítani lehet, főként a nyugati, északi és északkeleti megyékben. Ugyanakkor sokfelé csapadék nélkül, szárazon halad át az érkező front.