Rekordforgalom a Balatonnál: tömegek választották a hajózást május elején

2025. 05. 16., péntek, 08:28

A tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is kiemelkedő forgalmat hozott a balatoni hajózásban – derül ki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) adataiból. Május 1. és 4. között összesen 69 ezren utaztak a társaság kompjain és személyhajóin – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-t.

A nyárias időjárás kedvezett a bicikliseknek is: a négy nap alatt mintegy 11 ezer utas kombinálta kerékpáros és hajós utazását. A BAHART közlése szerint a kerékpárosjegyek iránti kereslet látványosan megnőtt, különösen a révkikötők környékén.

A forgalomnövekedéshez jelentősen hozzájárult a kibővített menetrend, valamint az a két új komp és két új katamarán, amelyeket tavaly állítottak forgalomba a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásával.

Kiemelkedően népszerű volt a Fonyód és Badacsony közötti járat is: míg tavaly ezen az útvonalon május elsején 7 ezren utaztak, idén ez a szám már meghaladta a 9 ezret. A két település között három nagyméretű hajó segítette a zavartalan közlekedést.

A március végén elindult személyhajózási szezon eddigi teljesítménye is figyelemre méltó: az utasforgalom 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait. A menetrendi járatok iránt különösen nagy az érdeklődés, ezek már 13 kikötőből indulnak.

Újdonságként idén májustól a Balatonboglár és Révfülöp közötti járat Balatonlellén is megáll. Ezen az útvonalon hétvégenként a Tomaj nevű új katamarán is közlekedik.

A Szántód és Tihany között közlekedő komp is egyre népszerűbb: eddig mintegy 97 ezer jármű, 22 ezer bicikli és 250 ezer utas kelt át a Balatonon ezen az útvonalon.

A kerékpáros turizmus is lendületet kapott: a májusi hosszú hétvégén 8500 biciklijegyet adtak el, május 2-án pedig egyetlen nap alatt több mint 3500 biciklis használta a kompot. Az év eddigi időszakában több mint 27 ezer kerékpáros utazott a BAHART járatain, ami 7 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Ezeket olvasta már?