2025. 05. 05., hétfő, 11:01
Hétfőn reggel országszerte megkezdődött a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi. Középszinten 1140 helyszínen összesen 77 972 diák, míg emelt szinten 61 vizsgahelyen 2278 tanuló adott számot tudásáról – közölte az Oktatási Hivatal.
A vizsga reggel kilenckor indult, és a magyar mint idegen nyelv vizsgázói is ekkor kezdhették meg dolgozatukat, amely csak középszinten elérhető.
Az írásbeli vizsga középszinten összesen 240 percig tart, és két feladatlapot kell megoldaniuk a vizsgázóknak. Az első, 90 perces rész szövegértési és irodalmi feladatokat tartalmaz, a második részre 150 perc áll rendelkezésre, ahol egy műértelmező szöveg vagy témakifejtő esszé elkészítése a feladat. A diákok szabadon oszthatják be az idejüket, a dolgozat első részét a felügyelő tanár 90 perc után összegyűjti.
Az emelt szintű vizsga szintén 240 perces, de itt a diákok egy feladatlapot kapnak, amely szövegértési, nyelvi és irodalmi műveltségi kérdéseket, valamint két különböző szövegalkotási feladatot tartalmaz. Az egyik műértelmező szöveg (600–800 szó terjedelemben), a másik egy reflektáló szöveg (250–450 szóban).
A felkészüléshez középszinten az irodalmi szöveggyűjtemény, mindkét szinten pedig helyesírási szótár használható. Az értékelés során a tartalom, a helyesírás és az íráskép összesen 100 pontot ér.
A magyar mint idegen nyelv érettségit középszinten 112 helyszínen 263 fő írja meg. Az élő idegen nyelvek írásbelije egységes felépítésű: a 180 perces vizsga négy részre tagolódik, olvasott és hallott szöveg értésére, nyelvhelyességre és íráskészségre vonatkozó feladatokkal. Az utolsó részhez nyomtatott szótár használható, de más segédeszköz nem engedélyezett.
