2024. 09. 17., kedd, 07:15
Nem jött be az olasz meló.
Négy olasz férfi próbált könnyen pénzhez jutni még a nyáron a Balaton-parton. A Genovából érkezett társaság terve az volt, hogy az egyik fesztiválon férfiak nyakából tépkedik le az ékszereket. A módszer pofonegyszerű volt: a nagyszínpad előtti tömegben ugrálva, kezüket felemelve körbevették a koncerten szórakozó sértetteket, majd egyikük egy gyors mozdulattal leszakította a kiszemelt áldozat nyakában logó ékszert, aki a vádlottak lökdösődése, illetve megtévesztő magatartása miatt gyakran észre sem vette a lopás megtörténtét.
Az ügyészség közelménye szerint 12 esetben sikerült ékszert szakítaniuk, ezek között volt olyan arany nyaklán, aminek az értéke elérte az 1,2 millió forintot. Az összesen tízmillió forint értékű ékszereket egyikük a zoknijába, másikuk az alsónadrágjába rejtette el.
Az olaszokra a helyszínen lévő civil ruhás nyomozók is felfigyeltek, akik még a helyszínen elfogták és őrizetbe vették az elkövetőket.
Az ügyészség a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő vádlottakat gyorsított eljárásban állította a Siófoki Járásbíróság elé. A bíróság a 2024 szeptemberében megtartott tárgyaláson a négy vádlottat az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és őket hosszabb tartamú, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, illetőleg több évre kiutasította Magyarországról. Az ügyészség az ítélettel szemben a vádlottak terhére, hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés és a kiutasítás tartamának felemelése érdekében jelentett be fellebbezést.
Címlapképünket a mesterséges intelligencia generálta.