Készül az új KRESZ

2024. 06. 20., csütörtök, 08:03

Csepegteti az információkat a munkacsoport a készülő új szabályzásról.

Első alkalommal az alapelvekről ismertettek részleteket. Jelenleg 2025. március 31-re ígéri az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), hogy „a kormány által beterjeszthető” formába önti az új KRESZ-t – ezt Dr. Kerékgyártó János, az ÉKM helyettes államtitkára mondta. Hozzátette, hogy több száz javaslatot kaptak magánszemélyektől, civil szervezetektől.

Azt mindenki hangsúlyozta, hogy rövidebb, egyszerűbb és érthetőbb KRESZ-t alkotnak. „Az alapelvek fontosak, ez az origo” – emelte ki a helyettes államtitkár.

Alapelvek:

1. Személy és vagyonbiztonság

  • tilos szándékosan hátráltatnia más forgalmi műveletét, tilos a résztvevők közötti távolságot veszélyes mértékűre csökkentenie, és tilos a közlekedés rendeltetésével ellentétes magatartást tanúsítania;
  • haladéktalanul és hatékonyan cselekednie kell a közúti közlekedés körében kialakult veszély elhárítására, az elkerülhetetlen sérelem vagy kár mértékének a csökkentése érdekében.

2. Szabálykövetés

  • A közúti utasításoktól és a közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályi rendelkezésektől abban az esetben lehet eltérni, ha annak betartása jelentősen sértené a továbbhaladáshoz fűződő érdeket és az adott jelzés vagy észlelt egyéb akadály minden kétséget kizáróan üzemzavarból fakad, vagy
  • a közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések más általi megszegése miatt nem tarthatók be.

3. Együttműködés.

  • Aki a közúti közlekedésben részt vesz, a forgalom észszerű és biztonságos menetének biztosítása érdekében türelmes, előzékeny és együttműködőviselkedést kell tanúsítania a forgalom más résztvevőjével szemben.

4. Esélyegyenlőség

  • Aki a közúti közlekedésben részt vesz, közlekedése során figyelemmel kell lennie a nála védtelenebb biztonságának a megóvására,
  • minden helyzetben fokozott óvatosságot kell tanúsítania a legvédtelenebb közlekedési résztvevők biztonsága érdekében.

5. Bizalmi elv

  • Aki a közúti közlekedésben részt vesz, számíthat arra, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat a közlekedés más résztvevője is megtartja.
     

6. Fenntarthatóság

  • Aki a közúti közlekedésben részt vesz, minden helyzetben úgy kell eljárnia, hogy kerülje a szükséges mértéket meghaladó környezeti terhelést.

7. Elvárható döntés:

  • Aki a közúti közlekedésben részt vesz, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a tőle elvárható biztonságos vezetéshez szükséges tudással és képességekkel rendelkezzen.

Vannak új járművek, új forgalomirányítási eszközök, folyamatosan változik a közlekedés, miközben sokan 30-40-50 éve tanulták meg az akkori körülmények között, akkor érvényes szabályokat. Emiatt az NKE szerint mindenkinek követnie kell a változásokat, folyamatosan bővíteni kell a közlekedési ismereteit.