2023. 11. 30., csütörtök, 08:38
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az Eurolife Healthcare Hungary Kft. gödöllői üzemében tett látogatást, ahol nemrég indult újra az infúziógyártás, miután a korábbi tulajdonos azt 2012-ben leállította – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán az MTI-vel.
A hazai infúziógyártással újabb lépést tesz az ország afelé, hogy a magyar egészségügyi ellátás kevésbé legyen kiszolgáltatva a külföldi beszállítóknak – írják a közleményben.
A tájékoztatás szerint a látogatás során elhangzott, hogy a cégnek jelenleg négy infúziótípusra van engedélye, további egy típus engedélyezése pedig folyamatban van. Kifejtették továbbá, hogy egy állami támogatással megvalósuló fejlesztés eredményeképpen különlegesebb infúziókat is képesek lesznek gyártani a jövőben.
Fábián Gergely a közleményben kiemelte, az infúziógyár a magyar újraiparosítás egyik fontos projektje, amelyért a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is aktívan dolgozott. A járvány és háborúk rávilágítottak arra, hogy mennyire fontosak az ellátási láncok, valamint az is, hogy azok helyben, Magyarországon legyenek. Éppen ezért megdöbbentő, hogy a kórházak kiskapukat találva nem a közbeszerzésen nyertes, versenyképes árú és kiváló minőségű hazai terméket veszik.
Az államtitkár hozzátette, hogy a helyzet alapos kivizsgálására fog javaslatot tenni, ugyanis a hazai egészségipar támogatása kiemelten fontos a kormányzat számára – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.