A családok támogatásán keresztül a nemzet is még erősebbé válhat

2023. 11. 18., szombat, 16:07

„Magyarország a nyugati civilizáció legcsaládbarátabb országa, és Magyarországnak van a legcsaládbarátabb kormánya” – ezt mondta Csák János egy pénteki konferencián Budapesten.

A Generációk között – Nemzedékek együttműködése a társadalom lelki egészségéért című eseményen a kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelte, a kormány munkája arra az alapvetésre épül, hogy egyénenként porszemek vagyunk, akiket elfúj a szél, ezért nem egyénekben, hanem közösségekben kell gondolkozni, főleg, hogy a történelemben nem ismerünk olyan sikeres társadalomgazdasági modellt, amely nem a családokra épül.

A kormány feladata, hogy békét és biztonságot teremtsen ahhoz, hogy az emberek ápolni tudják a kötődéseiket, és hagyja az állampolgárokat, hogy a saját szándékaik szerint gondoskodjanak magukról és szeretteikről. Ezért döntött úgy 2010-ben a kormány, hogy a források központosítása helyett minél több pénzt ad az embereknek, meghagyva nekik a döntés szabadságát, hogy mire költik el azt - mutatott rá Csák János.

Ismertetése szerint ennek a döntésnek az eredményeként a kirekesztettséggel veszélyeztetett népesség aránya 13 év alatt 32 százalékról 20 százalék alá csökkent.

Az emberek tehát képesek voltak magukat kiemelni a szegénységből - fogalmazott a miniszter. A tárcavezető azt mondta, a családok szemszögéből három dolog szükséges, hogy békében, biztonságban ápolhassák a kötődéseiket: otthonuk legyen, anyagi biztonságban élhessenek, és legyen döntési szabadságuk, hogy dolgoznak vagy otthon maradnak a gyerekeikkel.

Úgy tűnik, hogy ez a családpolitika bevált, az emberek elfogadták, hiszen négyszer kapott kétharmados felhatalmazást a kormány - mutatott rá.

A miniszter arról is szólt, hogy a kormány családfogalmába nemcsak az anya és az apa számít bele, hanem a nagyszülők is, programjaik ezért minden generációt megcéloznak. A miniszter megemlítette a demencia problémáját, amely betegségben a népesség 2,5 százaléka szenved, de a betegek családját is beleszámítva több mint egymillió ember érintett általa, ezért a kormánynak erre is oda kell figyelnie.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a családokon keresztül az egész nemzetre gondolnak, így a családok támogatásán keresztül a nemzet is még erősebbé válhat.

A kormány egyaránt támogatja a fiatalokat, a családra vágyókat, a kisgyereket nevelőket és az időseket is, ezért a 2010-es családbarát fordulat óta olyan rendszert dolgoztak ki, amely a teljes életutat lefedi, és igyekszik az élet valamennyi felmerülő problémájára megoldást kínálni - emelte ki.

A legfontosabb célkitűzés, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek, a nemzet ugyanis akkor tud megmaradni, ha távozó honfitársaink helye nem marad betöltetlen fogalmazott Hornung Ágnes.

Az államtitkár rámutatott, hogy számos európai országban azonban nem születik elég gyerek, a népességfogyás megállítására pedig különböző válaszokat adnak az országok: Európa kormányainak jelentős része a migrációban látja a választ annak ellenére, hogy az bevándorlók első generációjának integrálása sem volt sikeres, a magyar kormány viszont úgy határozott, hogy a demográfiai problémát önerőből, a nemzeti határokon belül oldja meg.

Ennek érdekében első lépésként helyre kellett állítani a családok társadalmi megbecsülését, ma pedig már nem is születnek döntések a családok igényeinek figyelembe vétele nélkül, aminek köszönhetően mostanra már több mint 30 féle támogatási formát kínálnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány politikája alapvetően a munka és a magánélet összehangolásának, az anyagi biztonság megteremtésének és a saját otthon létrehozásának támogatására épül, a jövőben azonban negyedik fontos területként megjelenik majd a családok testi-lelki-szellemi egészségének megőrzése is.

A konferencián ezt követően Müller Cecília, országos tisztifőorvos, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vezetője tartott előadást „Az első 1000 nap” néven, az erről szóló kerekasztal beszélgetésben Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, szakmai igazgatója, Nagy Katalin, az Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért koordinációs vezetője és Madeleine Wallin, a Szülők és Gondozók Európai Szövetségének főtitkára is részt vett.