2023. 10. 28., szombat, 12:47
Az Az én pénzem nevű portál gyűjtése szerint az új gigabank az idén mintegy 60 fiókot csukott be, illetve zár be november végéig.
Az MBH bank három pénzintézek, az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank egyesüléséből született. A mintegy három évig tartó fúzuó 2023 tavaszán zárult le.
Az egyesülést követően – jelentették be még májusban – az MBH Bank rendelkezik a legnagyobb fiókhálózattal, közel 500 helyen várják az ügyfeleket személyesen. Az egyesülési folyamat során folyamatosan változott a fiókhálózat, több tucatot bezártak az elmúlt időszakban.
Az Azénpénzem.hu gyűjtése szerint az új óriásbank az idén mintegy 60 fiókot csukott be, illetve zár be november végéig - pontosabban, ahogy az MBH fogalmaz: von össze. A szeptember közepe és november vége közötti fiókbezárások Kaposvárt is érintik.
A korábban MKB néven futó Széchenyi téri fiókot bezárják, ezentúl csak a Fő utcai, az egykori budapest bank épületében lehet ügyeket intézni.
A Széchenyi téri kirendeltség bejáratára egy közleményt ragasztottak ki, ebben azt írják, 2023. november 24-én délben az ügyfélkiszolgálás megszűnik, kizárólag MFB Pontként működik tovább, viszont november 27-től módosított nyitvatartással határozatlan ideig fogadja az ügyfeleket.
Esetenként nemcsak bezárják a fiókot, de az ATM-et is leszerelik. Kaposvár - a portál szerint - szerencsés helyzetben van, mert a bankóriás felülvizsgálta korábbi álláspontját, és így legalább az pénzkiadó automata továbbra is üzemel.