Nagyszabású kormányprogram indul az elektromos autózásért

2023. 10. 20., péntek, 10:27

Elsősorban a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására, 60 milliárdos keret ráfordításával.

A novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén - idézte a Metropol Szijjártó Pétert.

A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok és az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat.

A külgazdasági és külügyminiszter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek hatalmas jelentősége van a környezetvédelemben is. „Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül” - figyelmeztetett.

Elmondta, ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. Ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni. Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában.