Átlagsebesség-alapú mérést terveznek a 67-esen?

2022. 10. 27., csütörtök, 09:19

Portáltáblákat, rendszámfelismerő kamerákat telepítettek és kicsit aszfaltoztak is az elmúlt hetekben.

Augusztus óta kis túlzással többet volt lezárva a 67-es, mint ahányszor használhatták az autósok. Október elején pedig ismét blokkolták a somogyaszalói szakaszt több mint egy hétre, hogy aztán a hónap közepére újra járhatóvá váljon a teljes négysávos szakasz.

Megkerestük a Magyar Közút Zrt-t és a Nemzeti Infrastruktúra Zrt-t, hogy az érintett szakaszokon pontosan milyen munkálatokat végeztek az elmúlt mintegy két hónapban.

Megtudtuk, hogy az Üzemi Hírközlő Rendszer berendezéseit helyezték ki, amit a tervek szerint 2023 áprilisáig üzemelnek be, melynek feltétele a sikeres próbaüzem elvégzése. A változtatható jelzésképű táblák, akárcsak a többi gyorsforgalmi úton, itt is ugyanazokat a funkciókat látják el. Vagyis figyelmeztető üzeneteket is kitehetnek rá szakembereink, de akár forgalomszabályozásra is használhatják majd őket.

Az üzemi hírközlési rendszer részeként forgalomfigyelő kamerákat is telepítettek, illetve Mernye közelében a tengelysúlymérő állomáshoz kapcsolódóan rendszámfelismerő kamera került elhelyezésre, így az illetékes mérnökség folyamatosan rendelkezik majd az útszakaszra vonatkozóan információkkal.

Ezen kívül Magyaregresnél a Varga-bónyi árok hídján, illetve a Deseda-patak völgyhídján történt nagyfelületű aszfaltozás a süllyedések okozta burkolathibák miatt, ezeket a kivitelező garanciális munkában végezte el.

Jön a kapus sebességmérés?

Szerkesztőségünk több helyről is úgy értesült, hogy a látrányi és kaposfüredi elkerülők bővítése után, a teljessé váló négysávos 67-es úton tervezik bevezetni Magyarországon elsőként a teljes szakaszra vonatkozó átlagsebesség-mérést, amely nem azt figyelné, hogy egy adott pillanatban a jármű átlépi-e a sebességhatárt, hanem azt, hogy a két pont közötti átlagsebesség meghaladja-e a megengedett átlagot.

A jelenleg alkalmazott pontszerű sebességmérés az, amikor az ellenőrzést végrehajtó hatóság valamilyen berendezéssel kiáll, és az éppen aktuálisan arra haladó járművek sebességét megméri. Az autósok - főként a fixen telepített mérők közelében - lassítanak, majd a traffipaxot elhagyva ismét rágyorsítanak. Sokak szerint emiatt ez a módszer nem túl hatékony.

Az átlagsebesség-mérés ezzel szemben nem egy adott ponton mér sebességet, hanem két mérőpont között a belépési és kilépési időpont különbsége alapján számítja, hogy valaki az adott távolságot mekkora sebességgel tette meg, és ez alapján tudja a hatóság a megfelelő szankciót kiszabni.

Ha egy zárt útszakaszon alkalmazzák ezt a sebességmérési eljárást, akkor az összes, az adott szakaszon közlekedő járművet ellenőrzés alá tudják vonni, és hiába lassít az ellenőrzőpontok környékén egy járművezető, ha a szakasz egészén lévő átlagtempója ki fog derülni a mérés során.

Utoljára két éve kapta fel a magyar sajtó ezt a témát, akkor Sándor Zsolt közlekedésmérnök nyilatkozott az Info Rádiónak, aki szerint már megvan a jogszabályi háttér egy része arra, hogy átlagsebességet mérjenek, ne csak "egy ponton" szüreteljenek a hatóságok.

Azt a szóbeszédet, hogy ezt a fajta mérési módszert a 67-es úton vezetnék be az országban először, kérdésünkre egyetlen hatóság sem tudta megerősíteni.

Kemény két hónap - lezárások a 67-esen

Még augusztus 19-én írtuk meg, hogy a négysávossá bővített 67-es gyorsforgalmi út majdnem felét lezárták, mert ún. portáltáblákat és kamerákat telepítenek.

A közlemény szerint a korlátozás augusztus 24-ig tartott volna, de 29-én olvasóink arra hívták fel a figyelmünket, hogy továbbra sem lehetett autóval haladni a 67-es út 63-as és 80-as kilométere között, az Útinform akkor azt ígérte, majd csak szeptember 3-ától.

Közben kiderült az is, hogy a Kaposfüred északi és a Somogyaszaló északi csomópont között is portáltáblákat építenek, így ezt a szakaszt is lezárták. Ennek megnyitását szeptember 5-ére ígérték. Nem sikerült, szeptember 6-án már arról írtunk, hogy továbbra is zárva marad ez a szakasz, de szeptember 9-én elkészülnek és feloldják a zárat.