Bárki életet menthet

2022. 09. 14., szerda, 16:05

Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja, mely világnap arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét minden évben arra, hogy milyen fontos is a segítségnyújtás. A jeles nap apropóján a Rádió Most hétfő reggeli Naprakész című műsorában Gyarmati Lászlóval, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének vezetőjével beszélgettek.

Bármelyikünk, bármikor találkozhat olyan helyzettel, amikor a közelünkben rosszul lesz valaki, vagy megsérül, balesetet szenved. Vagy éppen velünk, vagy egy szerettünkkel történik hasonló. Életbevágó tehát tudni mindannyiunknak, hogy mit kell tenni ilyen helyzetekben.

Gyarmati László a műsorban elmondta, hogy megyeszerte tartanak elsősegély bemutatókat, és szerencsére egyre több fiatal érdeklődik a munkájuk iránt: – A járvány ugyan egy kicsit megakasztotta a bemutatókat és a képzéseket, de azóta ismét emelkedik az érdeklődés, sok helyre hívnak minket bemutatókat, oktatásokat tartani. Ezek, a sokszor látványos események mind azt szolgálják, hogy minél több ember lássa, hogy milyen hasznos, és fontos tevékenység az elsősegélynyújtás. – majd hozzátette: – Nem véletlenül kezdjük az összes bemutatónkat az újraélesztéssel, hiszen az időben megkezdett mellkasi kompresszióval életben lehet tartani addig valakit, amíg megérkezik a mentőegység, egy emelt szintű ellátással. De ezen kívül számos olyan sérülés van, amiben az első észlelés és a beavatkozás közötti időnek a lerövidítése életet menthet.

A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének munkatársa arról is beszélt, hogy ahhoz képest, hogy például a jogosítvány megszerzésekor mindenkinek elsősegély vizsgát kell tennie, mégis, inkább azok segítenek, akik laikusként ugyan, de fiatalkorukban foglalkoztak egy kicsit mélyrehatóbban az elsősegélynyújtással.

– Talán még mindig az a fő probléma, hogy nem merünk segíteni, félünk, hogy rosszat teszünk. Pedig egy hirtelen szívhalál esetén azzal, hogy megkezdjük a mellkasi kompressziót, nem tudunk rontani a sérült állapotán. Minden tanfolyamon elmondjuk: onnantól kezdve, hogy beállt egy hirtelen szívhalál, csak jót tudunk tenni a sérültnek, megfelelő mellkasi kompresszióval életben lehet tartani. Fontos az is, hogy ha már egy vészhelyzetben nem merünk mi magunk elsősegélyt nyújtani, legalább intsünk le, hívjunk oda minél többeket, akik közül valaki biztosan mer tevékenyen segítséget nyújtani. És nyilván alapvető, hogy tudjuk, baj esetén a 112-es számot kell hívnunk – hangsúlyozta a szakember.