2022. 09. 08., csütörtök, 21:06
Mint azt a Kaposvár Most is megírta,meghalt II. Erzsébet brit uralkodó, aki 1952 óta volt Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje. Halálhírét a királyi család hivatalos oldalán jelentették be.
Nem sokkal a királynő halála után a megérkezett a hivatalos bejelentés arról is, hogy az új brit uralkodó III.Károly néven lép a trónra. A 73 éves Károly II. Erzsébet elsőszülött fiaként az első helyen volt a trónöröklési rendben.
III. Károly király teljes neve Károly Fülöp Artúr György, és az uralkodó ezek közül bármelyiket választhatta volna. Liz Truss brit miniszterelnök még az udvar bejelentése előtt felfedte a döntést, a Downing Streeten elmondott megemlékező beszédében ugyanis már III. Károlyként üdvözölte az új uralkodót - írta a Telex.
Károly az első hivatalos közleményét is kiadta királyként, melyben úgy fogalmazott, hogy szeretett édesanyja halála az egyik legszomorúbb pillanat számára és a család összes tagja számára. . "Mélységesen gyászoljuk egy nagyra becsült uralkodónő és egy nagyon szeretett édesanya halálát. Tudom, hogy veszteségét az egész országot, a Nemzetközösségeket, valamint számtalan embert nagyon mélyen érint" - írta, hozzátéve, a gyász időszakában a királyi családot vigasztalja és támogatja majd a tudat, hogy II. Erzsébet személyét milyen mély szeretet övezte.