Megújult az egyházmegye lelkigyakorlatos komplexuma

2022. 03. 27., vasárnap, 10:10

Egy évtizede várja a Kaposvári Egyházmegye festői környezetben lévő Porta Pacis Lelkigyakorlatos Háza a lelki feltöltődésre vágyókat. A folyamatos fejlesztésekkel egyre gyarapodó komplexum most egy konferencia-központtal, hat apartmanházzal és három csendességre kialakított épülettel bővült, melyeket pénteken adtak át és áldott meg Varga László megyés püspök Bárdudvarnokon.

A bencések által a Kaposvári Egyházmegye részére a pannonhali bencések által 100 évre használatba adott ingatlanegyüttesben, ami eddig 99 főt tudott befogadni és ellátni, évente 3 ezer ember fordul meg.

Egy kormánydöntésnek köszönhetően egy nagyobb forráshoz jutott a Kaposvári Egyházmegye, ennek egy részéből, 960 millió forintból épült meg a 120 fő befogadására alkalmas konferencia-központ, a hat, egyenként 4x2 fő elszállásolására alkalmas apartmanház, valamint az a három, erdőszéli remeteház, melyek 12 fő részére kínálnak helyet az elcsendesedéshez. Ezzel a komplexum befogadóképessége 160 főre növekedett.

Világos Krisztián atya, a lelkigyakorlatos ház vezetője beszédében felidézte a  ház történetét, amit a Szent Benedek rendi nővérek építtettek egykoron, Váli Erzsébet Ancilla nővér vezetésével. Ancilla nővér visszavonulása után, végakaratának megfelelően lelkigyakorlatos ház lett a monostorból, majd bővült plusz közösségi terekkel, melyeket újabb és újabb, végül a most átadott fejlesztések követtek.

A területen megújult a diákszállás és a komplexum üzemeltetését ellátó épület is. Krisztián atya kiemelte, igyekeztek olyan kompromisszummentes helyet létrehozni, ahol a magas minőség és az ellátás színvonala biztosítja azt, hogy semmi se terelje el a figyelmet a lényegről, a lelki feltöltődésről.

Varga László megyéspüspök beszédében az egyház közösségépítő szerepét hangsúlyozta, ami az egységet építi egy megosztott világban, „a zaj diktatúrájában a csend forradalma” ez a hely. Mint mondta, az egyháznak vonzónak kell lennie és az egységet kell építenie, melynek egyik helyszíne volt eddig is, és lesz a jövőben is a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház az új, hozzá tartozó központtal.

- Egyházainkra nemzetmegtartó erőként tekintünk, és ezt a nemzeti hitvallást rögzítettük az új Alaptörvényben is - húzta alá Szászfalvi László országgyűlési képviselő, aki hangsúlyozta, hogy a mostani viszontagságos időkben békére van a legnagyobb szükség, a bárdudvarnoki komplexumba érkezők pedig biztosak lehetnek abban, hogy ezen a helyen számukra a lelki béke megadatik.

Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a beruházással nem csupán infrastruktúra épült a településen, hanem a lelkiség is, ami kisugárzik és hatással van az itt élőkre, jó irányba tereli őket. Hozzátette, hisz abban, hogy az ide látogatókon kívül a helyieknek is szükségük van a csendes fejlődésre, épülésre.