2022. 03. 16., szerda, 19:29
Ha elkészülne, a Balatontól Szigetvárig négysávos úton lehetne közlekedni.
Fórumot tartottak Szigetváron a napokban, ahol a környék településeinek polgármestereit az útfejlesztésekről tájékoztatták. A Pannon Televíziónak Nagy Csaba, a térség fideszes képviselője elmondta: egy
megvalósíthatósági tanulmány készül jelenleg a Kaposvárt Szigetvárral összekötő gyorsforgalmi útról,
amit még decemberben rendelt el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Ez néhány hónapon belül elkészül, aztán bemutatják a polgármestereknek, döntenek a nyomvonalról és elkezdődhet az engedélyeztetés.
Mosóczi a fórumon kiemelte: a budapesti központú sugaras szerkezetű autópályák, illetve autóutak rendszere a határok felé épül, s az ezeket összekötő körelemek kialakítása is folyik, példaként az M9-es autóutat említette.
Ennek értelmében, ha Köszegről elindulunk, gyorsforgalmi úton tudnánk haladni Szombathely felé Körmenden át egészen az M7-esig, ahonnan Balatonszemesnél Kaposvár irányába autózhatnánk Szigetvárig, érintve Pécset, valamint Mohácsot.
- Lesz folytatása Szeged irányába, illetve Hódmezővásárhelyen át egészen Nyíregyházáig tartana. Ha ránézünk erre az elképzelt útvonalra, láthatjuk, hogy vannak már elkészült szakaszai – jelentette ki az államtitkár.
Azt is elárulta:
a Szigetvár és Pécs közötti gyorsforgalmi út kivitelezésére már érvényes építési engedély van,
a döntés után és a forrás biztosítása esetén akár egy évben belül elkezdhető a megvalósítás.