Quantcast

Új javaslat érkezett: kötelezővé tehetné a munkáltató az alkalmazottainak az oltást

2021. 07. 20., kedd, 12:22

Erős igény van erre a vállalatvezetők részéről, ugyanis sokak szerint csak így lehet elkerülni a gazdaság ismételt lezárását - mondta Parragh László.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az egészségügyben dolgozók számára már kötelezővé tették a koronavírus elleni védőoltások felvételét, legalábbis az első kettőt mindenképp. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint viszont az lenne a legjobb, ha bizonyos területeken dolgozók számára is kötelező lenne a oltás. Erről jogalkotási javaslatot is tesz a kamara.

Parragh László a Portfóliónak adott interjújában elmondta: erős igény van erre a vállalatvezetők részéről, ugyanis sokak szerint csak így lehet elkerülni a gazdaság ismételt lezárását.

A kamara által javasolt módosítás magába foglalná, hogy 

amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket.

Amennyiben elfogadják a kamara javaslatát, jogszerűen alkalmazhat szankciókat a munkáltató a munkásokkal szemben. Parragh László szerint emiatt nem kezdenének tömeges felmondásokba a munkavállalók, ugyanis az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen esetekben inkább felveszik az oltást, minthogy felmondjanak.

A módosító javaslat  már a héten elkészülhet, miután a munkaadókkal folytatott tárgyalások befejeződnek. A szervezet elnöke szerint a javaslat az egyéni szabadság szempontjából nem aggályos, elsősorban pedig azok körében tennék kötelezővé az oltást, akik munkavégzés közben több emberrel is találkoznak, Ide tartoznak a rendészeti szervek dolgozói, közösségi közlekedésben dolgozók, éttermi alkalmazottak.

Ma még ez a javaslat megosztónak és meglepőnek tűnhet, de amellett, hogy valójában a gazdaság működőképességének fenntartása miatt szükség van rá, hosszú távon elkerülhetetlen. Indokolt lenne a lehető legszélesebb körben kötelezővé tenni az oltást

− mondta Parragh László, aki szerint a kötelező oltás megkövetelése bizonyos területeken egész Európában elterjedt lesz.