2021. 03. 09., kedd, 20:15
Ez lesz a nyolcadik alkalom, hogy a városunkba látogat a rangos verseny.
Eddig hetvenkét település volt a Tour de Hongrie szakaszainak rajt- vagy célállomása a viadal 1925 óta íródó történelmében. A szervezők az M4Sport televízióban március 9-én mutatták be a nemzetközi kerékpárverseny idei útvonalát.
- Odaértünk a világszínpadra. Ez a verseny a külföldi sportcsatornákon is úgy néz ki, mint a francia, olasz vagy a belga kerékpárosversenyek - árulta el az M4 műsorában Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke. Hozzátette: a Tour de Hongrie a magyar kerékpársort zászlóshajója, a leglátványosabb és világszerte a legismertebb kerékpáros márkanév Magyarországon.
A Tour de Hongrie nemcsak tartani, hanem emelni is szeretné a színvonalat. A mezőny idén az ország nyugati felén versenyez olyan városokban, ahol korábban még nem járt.
A viadal május 12-én Siófokról rajtol. A balatoni település 2015 óta rendszeres házigazdája a versenynek.
173 kilométer után Kaposváron ér véget az első szakasz,
amely 3 gyorsasági és egy hegyi részhajrát tartalmaz.
- Két éve volt szerencsém a Giro d'Italia egy futamát személyesen is megnézni, akkor polgármesterekkel beszéltem és büszkén mondták, hogy ez a jeles kerékpárverseny a saját településükön megy keresztül. Most én is ugyanezt a büszkeséget érzem és ezt az élményt kapják meg a kaposváriak is - mondta Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere.
Május 13-án Balatonfüredről indul a 2. szakasz és a 183 km hosszú dombos útvonal Nagykanizsán ér véget.
Május 14-én aztán a veszprémi Óváros térről startol a harmadik etap. A versenyzők észak felé haladva, több mint három órányi tekerés után érik el a célt Tata belvárosában.
A következő napon, május 15-én nehéz erőpróba vár a mezőnyre: Ballasagyarmatról indulnak és észak felől érkeznek meg a Mátra felé, de csak Mátraházáig tekernek. Itt egy 70 km-es kör végén a 984 méter magas Kékestetőn fejeződik be az út. A 204 km hosszú szakaszon több mint 3000 méternyi szintemelkedést kell majd leküzdeniük a kerékpárosoknak.
A május 16-i zárónapon Budapestre vezet a karaván útja. A 92 kilométeres szakasz befutója a Hősök terén lesz. A 2023-ra teljesen megújuló Városliget és a Puskás stadion körül kijelölt pályán 12 kört tesz meg a mezőny.
- Ahhoz, hogy hosszabb távon növekedni tudjunk, kategóriát kell váltanunk és a következő szint a pro series. Ezt a célt tűztük ki 2022-re - emelte ki Szilasi László versenyigazgató.