2021. 01. 22., péntek, 17:40
"Önkéntes karantén. Ha nem is új, de ritka fogalom. A közösségbe járás, mint olyan, lóg a fogason." - csipetnyi humorral, hideget és meleget is rímbe szőtt az alkotó.
Íme, a pécsi származású, amatőr költő verse. Bár terjedelme hosszú, lendületes és frappáns rímekkel igazán könnyen fogyasztható alkotás lett.
Vida Gábor: Korona-helyzet
Évmilliárdos fejlődés, szigorú szabályok szerint,
Szemben az emberiséggel, ki pár ezer éves múltra tekint.
Nem tudni, melyik a szelídebb, s melyik kegyetlen,
Az biztos, harcukban egyik sem nyeretlen!
Komolyan hisszük, hogy mindenben elsők vagyunk,
De amikor a legkisebb számít, nem fog az agyunk.
Eljutunk a Holdra, szondánk a végtelen űrben halad,
Ám kiderül, nem tudunk semmit, és mindenki otthon marad.
Így esett ez most is, szinte megállt az élet,
Az egész fejlett világ egy időre behúzta a féket.
Mindezt azért, mert egy parány nagy bátran elé állt,
S, hajdan volt halálos rémálma most valósággá vált.
Kénytelen volt, -míg egy része óvatlan és kelletlen,-
Így a védekezés kezdetben - passzív volt, és fejletlen.
Ám amikor a fekete kombájn megkezdte az aratást,
Még a hitetlen is befejezte a folytonos tagadást.
Önkéntes karantén. Ha nem is új, de ritka fogalom.
A közösségbe járás, mint olyan, lóg a fogason.
Mily szerencse, hogy ez már az információs társadalom!
Sok dolgunkat lehetett intézni otthonról, és semmi fáradalom.
Persze, van munka, mi haza nem vihető, de fontos,
Ezeket végzi gazda, orvos, rendőr, boltos és zsoldos,
És még rengeteg jótét lélek, kiket felsorolni sem tudok,
Bennük hónapok óta elszántság, remény és tettvágy buzog.
Ők, akik eddig is hétköznapi, névtelen hősök voltak,
Kiket, ha baj van, akkor dicsérnek és előtérbe tolnak.
Háttérben maradók is vannak, a csendben szenvedők,
És a mindent tudó, mindent látó, büszke szervezők.
No, és a nép, az isten adta hömpölygő tömeg!
Megadóan tűrt, és naponta százszor mosott kezet.
S, ha érthetően, anyanyelvén szólították volna,
Nem dohog nyűgösen, és maszkban menne boltba.
Kiknek nem volt világos a helyzet, ehelyett "zabos zsákból ettek",
Aztán csodálkoztak, ha társaik tőlük betegségbe estek.
Kilógott az orruk, mert nem kaptak elegendő levegőt,
Majd meggyőződve mondták: megtettünk minden tőlünk telhetőt!
S, a vírus, a láthatatlan, rettegett, könyörtelen élet,
Mitől apád, anyád, szeretteid és önmagad is félted,
Támadott, meglapult, s nem tudni, mikor kerül elő ismét,
Rendszerint akkor, amikor már nem is nagyon hinnéd...
Önnek hogy tetszik? Írja meg a Facebook-bejegyzésünk alatt kommentben!
(kezdőkép: theconversation.com)
