Teljesen megújult iskolába térhetnek vissza a Dráva Völgye tanulói

2021. 01. 19., kedd, 21:33

Az iskolai élet megszokott hangja helyett építési munkák zaja töltötte be a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium épületeit az elmúlt hetekben. A rendkívüli helyzetet kihasználva jelentős felújítások valósultak meg az intézményben.

A Kaposvári Szakképzési Centrum több mint 30 millió forint önerőből korszerűsítette az iskola sportcsarnokát, a laborépület is energiahatékonyabbá vált, továbbá két új informatika terem is kialakításra került. Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja elmondta: az intézményekben szinte folyamatosak a kisebb-nagyobb felújítások valamint beruházások, annak érdekében, hogy mindenki biztonságban és megbecsülve érezze magát, a korszerű eszközökkel pedig megfelelően biztosítsák az oktatást.

A sportcsarnokban már korábban megtörtént a belső mennyezeti burkolat cseréje, illetve egy évvel ezelőtt az öltözőket, mosdókat is rendbe tették. Most a belső festés mellett, új nyílászárók kerültek fel, valamint a küzdőtér padlózatának felújítása is megvalósult.

Befejeződött a laborépület rekonstrukciója is, ahol a tető javítása, a felső nyílászárók és az épületet körbeölelő járda korszerűsítése után, kifestettek, lecserélték a bejárati ajtót és a padlózatot esztétikus járólapokkal látták el.

Kettővel bővült informatikai szaktantermek száma is, amely megújult eszközparkkal várja a diákokat; óriás érintőképernyős monitorok, projektorok, valamint Cisco Webex tábla segíti az oktatást.

Ezeket olvasta már?