2020. 09. 16., szerda, 12:05
A Honvéd Utcai Tagóvoda tagintézmény-vezetőjének neve elmúlt évtizedekben vitathatatlanul összeforrt a Honvéd ovival. Zsuzsi néni – ahogy a legtöbben ismerik – szívvel-lélekkel dolgozik a pályán.
Minden egykori vagy mostani kis ovisának szülei bizton állíthatják, hogy nem csupán a gyerekek életének a része, hanem szinte családtagként van jelen az ovisévek során. Ezt az elhivatottságot és szakértelmet ismerték el nemrégiben, amikor áldozatos munkájáért miniszteri elismerésben részesült.
Kezdjük a kályhától, ahogy mondani szokás: honnan a kicsik szeretete és az indíttatás, hogy az óvodapedagógusi szakma legyen az élete?
Gyermekkorom emlékei Somogyszilhez, egy kis somogyi faluhoz kötődnek, ahol nem a kortársaimmal játszottam, hanem az ott élő családok kisgyermekeivel foglalkoztam. Énekeltünk, mondókáztunk, sétálni vittem őket, velük éreztem magam a legjobban. Később még az osztályfőnökömnek is feltűnt mindez, így a pályaválasztás előtt ő is azt mondta, hogy óvónőként tudja elképzelni a jövőmet. Így kerültem Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumba, ahol óvónői szakközépiskolai szakon végeztem. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit ott a módszertanról és a gyakorlatról tanultam, ezek mind nagyon jó alapjai voltak a felsőoktatási tanulmányaimnak.
Hogyan alakult később a szakmai életútja?
Az iskola elvégzése után visszakerültem Somogyszilbe, abban az óvodában lettem óvónő, ahová egykor én is jártam, és az én régi óvónőm lett a főnököm. Itt hat évig dolgoztam, közben férjhez mentem, anyuka lettem, Kaposfüreden építkeztünk, így 1987-ben beköltöztünk a városba. Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a Honvéd ovi akkori vezetője, Bíró Gyuláné szakfelügyelőként már járt Somogyszilben, szép emlékei fűződtek az ovihoz, a faluhoz, így első perctől éreztem, hogy bízik bennem, és felvett. Hatalmas változás volt, hogy egy kis faluból egy belvárosi, már akkor módszertani intézményként működő óvodába kerültem. Hihetetlenül felkészült és befogadó kollégák vettek körül, akiktől minden téren csak tanulni tudtam, és azóta – immáron 30 éve – itt dolgozom.
Az évek múltával szép ívet járt be a pályán, anno óvodapedagógusként kezdett, ma pedig már ön a Honvéd Utcai Tagóvoda tagintézmény-vezetője…
Így van, a jól felkészült nevelőtestület tagjaként mindig fontos volt számomra, hogy képezzem magam, és ismerve a képességeimet, az akkori vezető, Várkonyi Gáborné agitált arra, hogy munkaközösség-vezető, minőségirányítási csoportvezető, majd 2006-tól általános helyettes legyek. 2014-től pedig most már a második ciklusomat töltöm tagintézmény-vezetőként. Köszönettel tartozom, hogy felismerte bennem a közösségért tenni akaró embert, és az külön megtisztelő, hogy Kaposvár város Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottságának külső tagjaként kamatoztathatom a tudásomat és tapasztalataimat.
Mi változott az óvodai nevelés terén az elmúlt 36 évben?
Amikor én dolgozni kezdtem, minden intézmény egy központi nevelési program alapján működött, majd a ‚90-es évek végén az ovik elkészítették a helyi nevelési programjukat. Mi, a Honvéd oviban a Tevékenységközpontú nevelési programot adaptáltuk, mert úgy gondoltuk, hogy a gyerekek fejlesztése leginkább a tevékenységek közben és azok által valósul meg. Szembeötlő, hogy egyre több kicsi számára fontos valamiféle fejlesztés – legyen az logopédiai foglalkozás, gyógytestnevelés –, és nő azok száma is, akiknek valamilyen ételintoleranciájuk van. Ezért még mindig az egészséges életmódra való nevelés napjaink egyik legfontosabb feladata, amit már az óvodában el kell kezdeni, és ebbe beletartozik az érzelmi nevelés is. Egyre több a csonka vagy mozaikcsaládban élő kisgyermek, a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel és magatartási problémákkal küzdő gyermek. Nekik és a szüleiknek is szükségük van a segítségre, támogatásra.
A kaposvári óvodák életében fontos változás volt, hogy az intézményhálózat racionalizálása során több központi óvoda létesült, melyekhez egy vagy több tagóvoda kapcsolódott, és így van ez a mai napig. Mi jelenleg Hegedüs Mária Katalin vezetésével, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda egyik tagintézménye vagyunk és örömmel mondhatom, hogy a Honvéd ovi népszerűsége, elismertsége töretlen. Négy, azonos életkor szerinti csoporttal működünk, mintegy 100 kisgyermekkel. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni az infrastrukturális változásokat sem, a játszóeszközök és informatikai fejlesztéseken túl, 2018 decemberében az önkormányzat a Németh István Program keretében egy tornaszobával bővítette az ovinkat, ami régóta a szívünk vágya volt, valamint csodaszép külsőt is kapott. Én azóta mindig azt mondom: miénk a városban a legszebb ovi!
No, és ne felejtsük el azt sem, hogy a világ és a gyerekanyag is nagyot változott, ami feladja a leckét az óvónőknek.
Bizony, régen a családlátogatásokkor kuriózum volt a televízió a kicsik szobájában, ma szinte természetes. Szakszerűen kezelik a tabletet, laptopot és az okostelefont, sok inger éri őket, amivel az óvónéniknek fel kell venni a versenyt. Egy élőszavas vagy könyvből olvasott mese nem biztos, hogy annyira leköti a gyerekek figyelmét, márpedig nekünk ezt kell elérni, ez a motivációnk, ezért is kell sokkal több energiát tennünk a napi munkánkba. Mindezt pedig folyamatos önképzéssel, humorral és játékossággal kell megvalósítanunk.
Merthogy az óvoda nem gyerekmegőrző, az óvodapedagógus nem gyerekfelügyelő…
Nem bizony, még ha néhányan, akár komolyan, akár viccesen, de ezt is állítják. Bár a játék a legfontosabb tapasztalatszerzési tevékenység az oviban, de tudatosan figyelni kell az egyéni személyiségfejlesztésre, a képességek kibontakoztatására, ráadásul mindezt adminisztrálni is kell. Hozzá kell tenni azt is, hogy ezt a munkát az ember haza is viszi, mert sokszor otthon is azon jár az óvónénik gondolata, hogy mi lehet egyik-másik kicsivel, hogyan lehetne őket és a családokat még inkább segíteni. Ez tehát egy teljes embert kívánó hivatás, mert a felgyorsult világunkban felértékelődött a pedagógusok szerepe a családok életében.
A miniszteri elismerés mit jelent önnek, mire jogosít és mire kötelez?
Egy hatalmas öröm és visszaigazolás arra, hogy az elmúlt 36 évben jól végeztem a munkámat óvodapedagógusként. Tagintézmény-vezetőként pedig büszkeséggel tölt el, hogy a 30 éve második otthonomként szolgáló Honvéd óvoda egy jóhírű óvoda ma is, amit szeretnek a gyerekek, a szülők, és a munkatársaim is.