2020. 06. 20., szombat, 20:28
A csillagászati nyár kezdete 2020-ban június 20-án, 23 óra 44 perckor van.
Ugyan június 24-én, Szt. Iván éjjelén szokás ünnepelni a legrövidebb éjszakát, de a valódi napforduló június 20-21-re esik. Érdekesség, hogy a legkorábbi napkelte már jóval ezt megelőzően bekövetkezik, majd 4-12 napig (attól függően, hogy az országon belül nyugatra vagy keletre esik a megfigyelési pont) szinte nem is változik.
2020-ban az ország legnyugatabbi pontján (Felsőszölnök) 5:00-kor kel legkorábban a Nap június 14. és 17. között, ugyanakkor Budapesten 4:46-kor már napkelte van június 12. és 20. között, míg az ország legkeletebbi pontján (Garbolc) kel legkorábban és a legtöbb napon át a Nap: 4:29-kor június 10. és 22 között.
A nyári napforduló idején kezdődik csillagászati értelemben a Nyár. Ebben az időben jár a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton, ilyenkor a leghosszabb (Magyarországon közel 16 órás) a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este 3/4 10 és hajnali 3/4 4 között van. Június 21. után a Nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány másodperccel, perccel.
Nem esik napra pontosan egybe, de nagyon közeli ehhez a dátumhoz az a csillagászati esemény, amikor a Föld a Nap körüli pályájának legtávolabbi pontján van, azaz amikor eléri a naptávolpontot (aphélium). Bolygónk egy enyhén elnyúlt, ellipszis alakú pályán kerüli meg a Napot 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc alatt. Ennek az elipszisnek nem a közepén helyezkedik el a Nap, ebből adódik a két csillagászati esemény a naptávolpont (aphélium) és a napközelpont (perihélium).
A napfordulók idején a Nap irányt vált. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis 2020 június 20-án 23:44 perckor megfordul, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányban. Nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel.