2020. 03. 19., csütörtök, 10:03
Csoportos munkavégzés során gyakran előfordul, hogy néhány kolléga szembemegy a közös céloknak vagy értékeknek. Önző módon kisajátítja a feladatokat és magáénak érzi az egész munkát, vagy épp pont az ellenkezője, és fittyet sem hány a kötelezettségekre.
Legyünk őszinték, egyik példa sem jó, hiszen egyikben a mi munkánk értéke semmi lehet a főnök szemében, másikban pedig mindent nekünk kell csinálnunk, hiszen a csapattagok nem dolgoznak velünk együtt.
Fontos, hogy a csapatban végzett munkáknál pontosan le legyen osztva a feladat, a beosztás, és a felelősség, hiszen csak így tud a csapat hatékonyan és együtt dolgozni, ha képesek vagyunk egymást segíteni és nem hátráltatni.
Beosztottként érdemes a kollégáink érdekeit és igényeit is szemünk előtt tartani a munkahelSyünkön, hogy elkerüljük a lehetséges konfliktusokat. Vezetőként vagy főnökként azonban ezt néha figyelmen kívül lehet hagyni, és sokkal jobban dominálhat a mi értékünk és döntésünk.
Ha közösségben és csapatban végzett munka nem igazán fekszik nekünk, akkor dönthetünk úgy is, hogy egyénileg végezhető munkát keresünk. Az ilyen állásokat online a miskolci munkakereső oldalon találhatunk. Fontos, hogy szaktudásunknak megfelelő állásokra adjuk be jelentkezésünk, hiszen ennél van a legnagyobb esélyünk.