2020. 03. 05., csütörtök, 11:25
E heti beszélgetőpartnerünk: Husi Gyula népzenész, népi hangszerkészítő.
Husi Gyulának nincs névjegykártyája. Ha azonban lenne, elég volna csak a nevét ráírni. Mert Husi Gyula az a Husi Gyula, akinek a neve végérvényesen összefonódott a somogyi népzenével és a citerázással.
Mit mond, amikor be kell mutatkoznia?
Elsősorban népzeneoktatással foglalkozom, de mellette zenélek, hangszereket készítek és kutatok, főleg a somogyi népzene és a somogyi citerázás körében.
Hol lehet még a somogyi népzenét kutatni, a gyökereinket megtalálni?
Nem olyan régen még találtam adatközlőt, egy nagyon idős bácsit, akitől olyan mozdulatsort sikerült felgyűjtenem – a környékre jellemző kettőscitera-játékot –, amit eddig nem sokan ismertek.
Mi lesz a sorsa a gyűjtéseknek?
Szeretnék egy kiadványt készíteni hangzó anyaggal és képekkel kiegészítve. Egyre nehezebb azonban a gyűjtés, nagyon kevés adatközlő van már, de remélem, hogy sikerül még gyűjtenem.
Honnan jött a citera iránti szerelem?
Nem ez volt az első hangszer, amelyen játszottam, de valahogy ez lett a legkedvesebb. A citera volt régen a néprádió, szinte minden háztartásban volt egy, annak a hangja mellett mulattak és beszélték meg az emberek világ dolgait.
Milyen hangszeren játszik még?
Főleg a húros, pengetős hangszereket szeretem, de játszom fúvósokon is. Ezen kívül pedig magam is készítek hangszereket, elsősorban citerákat, és hangszerjavítással is foglalkozom.
Mit kell tudni a hangszerkészítésről? Gondolom, a legfontosabb, a megfelelő alapanyag.
Igen, a Tüzépen szoktam nézelődni, már jól ismernek ott, megengedik, hogy válogassak, és ha megvan az anyag, akkor otthon még szárítgatom, majd neki állok a munkának. Tudás is kell hozzá, de leginkább rá kell érezni, hogy miként szól a legszebben a hangszereken a muzsika.
Van kedvenc hangszere a gyűjteményében, amitől sosem válna meg?
Igen, de az nem saját készítésű. Egy nem túl értékes, de számomra mégis nagyon kedves citera, amelyet 1979-ben szereztem. A piaci értéke nem túl magas, de végigkísérte az életem, így azt senkinek semmi pénzért nem adnám. A mai napig játszom rajta kisebb nagyobb szünetekkel
Milyen együttesekben zenél?
Három együttesben játszom jelenleg: legrégebb óta a Somogy Táncegyüttes mellett játszó Somogyban, valamint a Juhos és a Kiskondás zenekarban. A Somogy zenekar a Kárpát-medence autentikus népzenéjével foglalkozik, a Juhos morvai népzenét játszik, a Kiskondás pedig javarészt interaktív gyermekműsorokat készít, de felnőtteknek is adtunk már koncertet.
A zenélés mellett tanít is, hol kezdte az oktatást?
Az 503-as ipari iskola citerazenekarát rendezgettem kezdetben. Ott akkor még voltak igazi, falusi gyerekek, akik szerettek citerázni.
Ma már nincsenek?
Anno még sikerült elcsípnem az élő hagyomány végét, amikor a falusi környezetből hozták a gyerekek a citera szeretetét, beleszülettek ebbe, ma pedig már tanulják a citerázást zeneiskolai módszerekkel.
Van utánpótlás?
Igen, szerencsére sok tanítványom van. A Szennai Zselic Alapfokú Művészeti Iskolában – amelynek 20 éve az alapításánál magam is ott bábáskodtam –, mindig sok tehetséges és érdeklődő tanítvány van, és már az utánpótlás-oktatómat is kineveltem Sándor Tímea személyében.
A népzene szeretetét a családjából hozta?
Egyáltalán nem, de már kisgyerekkorom óta késztetésem volt ebbe az irányba menni. Dédnagyanyám egy nádfedeles, öreg vályogházikóban lakott Törökszentmiklóson, és én nagyon szerettem ott lenni. A ház berendezése olyan volt, mint egy skanzennek, eredeti paraszt bútorokkal, diófával az udvaron, hátul ólakkal, és én nagyon szerettem ezt a miliőt.
El tudná képzelni az életét hangszer nélkül? Az emlékeimben mindig egy hangszerrel a kezében vagy legalább is a közelében jelenik meg.
Általában így van, bár nyáron néha egy hétig előfordul, hogy nincs hangszer a kezemben. Utána ugyan félve nyúlok hozzá, hogy vajon tudok-e még játszani. (Már hogy ne tudna. Husi Gyula amíg él, zenél – mindannyiunk örömére.)
